Órákkal a szülés előtt tudta meg, hogy terhes

nlc | 2013. Február 13.
A házaspár már lemondott arról, hogy gyermekük születhet. Aztán megtörtént a csoda...

Az amerikai Linda és Mike Ackley 24 éve házasok. Régóta szerettek volna kisbabát is, ám hiába próbálkoztak, az asszonynak nem sikerült teherbe esnie. A bajt csak tetézte, hogy a feleség egy súlyos bakteriális fertőzés után egy rendkívül komoly hasi műtéten is átesett, amibe kis híján belehalt. Az orvosok ezután közölték a házaspárral, hogy gyakorlatilag lehetetlen, hogy gyermekük foganjon.

Az Ackley család

Képek: Facebook

A természet azonban másképp döntött. Pár nappal ezelőtt Linda erős fájdalmakat érzett, azt hitte, sérve van, ezért a férje bevitte a legközelebbi kórházba. Ott derült ki, hogy a nő várandós, és amit érez, azok a szülési fájások. A házaspár igencsak ledöbbent, ugyanis még csak nem is gyanakodtak arra, hogy a 44 éves feleség állapotos lehet: azt hitte, csupán meghízott, elmaradó menzeszét pedig a változókornak tudta be.

A csodababát sürgősségi császármetszéssel segítették világra – kislány, és szerencsére teljesen egészséges. Mivel a szülőknek érthető okokból nem volt idejük felkészülni  fogadására, a legszükségesebb holmikat a család és a barátok adták össze. Ackley-ék tegnap immár hármasban tértek haza az otthonukba.

Exit mobile version