365 nap alatt 366 maratont futott egy nő

nlc | 2013. Július 22.
Nem hagyja, hogy a betegsége tönkretegye az életét.

A 41 éves dán Annette Fredskovnál 2010-ben diagnosztizálták a szklerózis multiplex nevű idegrendszeri betegséget. A kétgyermekes édesanya azonban elhatározta, hogy nem adja meg magát a kórnak. Élete első maratoni futásán még abban az évben részt vett, majd 2011-ben összesen 51 úgynevezett kismaratont futott le.

Annette Fredskov

Kép: annettefredskov.dk

Tavaly júliusban aztán embert próbáló projektbe kezdett. Az azóta eltelt évben minden nap lefutotta a maratoni távot, vagyis a 42 kilométert. Néhány nappal ezelőtt pedig az egyéves kihívást egy dupla maratonnal zárta, vagyis 365 nap alatt 366 maratont futott.

„Mi, emberek sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. A testünk teljesítőképességének határait az elménk jelöli ki – fogalmazott az asszony. – Azt akarom hirdetni, hogy még akkor is, ha kapsz egy diagnózist (ami az én esetemben a szklerózis multiplex), nem szabad, hogy elrettentsen attól, hogy a lehető legteljesebb életet éld és kövesd az álmaid. Remélem, képes vagyok másokat inspirálni, hogy valóra váltsák azt, amiről álmodnak.”

Exit mobile version