Aktuális

Az Antarktiszon fut maratont a 9 éves kisfiú

A kissrác ugyan izgul egy kicsit, de alig várja, hogy láthassa a pingvineket.
Edzés közben

Edzés közben

 Forrás: philly.com

Egy 9 éves amerikai kisfiú, Nik Toocheck azt vette a fejébe, hogy a Föld mind a hét kontinensén lefutja a maratont, vagyis a 42 kilométeres távot.

Az első maratont december elején Észak-Amerikában már kipipálhatta, hamarosan pedig nekiindul a másodiknak. Néhány nap múlva egy felnőtt számára is embert próbáló terepen, az Antarktiszi-félszigeten fog futni. Ha sikerül teljesítenie a kihívást, ő lesz az eddigi legfiatalabb ember a világon, aki az Antarktiszon lefutotta a maratont.  

Nik egy amerikai lapnak úgy nyilatkozott, hogy kissé ugyan izgul a futás miatt, viszont már alig várja, hogy láthassa a pingvineket.

A kissrác ráadásul nem csupán saját dicsőségéért szeretné teljesíteni a hét maratont: a projekttel reményei szerint sikerül 1 millió dollárt összegyűjtenie, mégpedig a nagyapja által alapított jótékonysági szervezet számára, mely hátrányos helyzetű gyerekeket lát el téli ruhaneművel.

A sport szeretetét Nik az édesapjától örökölte, aki vele tart majd az antarktiszi maratonfutáson is. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top