Szuperhős köpenyt kapnak a beteg gyerekek

nlc | 2013. Október 04.
A köpeny több, mint egy textildarab.

Egy 28 éves amerikai nő, Robyn Rosenberger tavaly nyáron kétéves unokaöccse számára varrt egy szuperhős köpenyt. Nem sokkal később hallott egy ritka bőrbetegségben szenvedő kislányról, és úgy érezte, ő is megérdemli a saját kis szuperhős köpenyét. Ekkor jött rá, hogy minden gyerek, aki valamilyen betegség ellen harcol, igazi szuperhős. Robyn és segítői azóta 1700 köpenyt varrtak meg, a kezdeményezés pedig jótékonysági szervezetté nőtt.

Eddig 25 amerikai államba és 11 országba juttattak a szuperhős köpenyekből a legkülönfélébb betegségekben szenvedő gyerekeknek. A szervezet honlapján bárki kifizethet egy újabb köpenyt, melyet aztán egy kisgyerek ajándékba kap, az ára pedig abba az alapba folyik be, melyet orvosi kutatások finanszírozására hoztak létre.

„Az a küldetésünk, hogy éreztessük ezekkel a gyerekekkel: igazán különlegesek. Azt akarom, hogy a világ másképp gondolkozzon a beteg gyerekekről. Az igazság az, hogy rendkívüliek, mert olyan dolgokon mennek keresztül, amiket elképzelni sem tudunk, és mindezt mosolyogva teszik – mondta Rosenberger a sajtónak.  – A köpeny több, mint egy textildarab. A köpeny láthatóvá teszi azt az erőt, amit bárki felismerhet.”

Forrás: Facebook

 

Exit mobile version