Burnout – mi van, ha nem pszichés?

Dr. Balaicza Erika | 2013. Október 07.
Sajnos elmúlt a nyár, a kicsit könnyedebb élet, a szabadság és pihenés ideje, újra megindult a napi verkli, a rohanás, és egyre nő a stressz is. Ha nem figyelünk oda eléggé, nem kell megvárni a tavaszi fáradékonyság idejét, előbb beköszönthet a teljes testi-lelki kimerültség, vagyis a kiégés.

Az utóbbi napokban egyre többen kerestek fel rendelőmben azzal, hogy már többször is megfáztak, és fáj a gyomruk, hasuk, nagyon levertnek, kimerültnek érzik magukat – pedig nincs olyan szokatlan megterhelés, amivel ezt magyarázhatnák.

Nemcsak a szakmai cikkekben, előadásokon, hanem a laikusok számára is hozzáférhető helyeken egyre gyakrabban lehet hallani, olvasni a sejtek energiatermelő üzemei, a mitokondriumok károsodásáról és regenerálásukról. Ha a sejtek energiatermelése tartósan zavart szenved, akkor nagyobb lelki vagy testi megterhelés nélkül is megcsappanhat az életerő. Egy ideje komolyabban foglalkozom a témával, és nagyon sokszor kiderül, hogy ez áll a tünetek hátterében, azt gondoltam, érdemes pontokba szedni a legfontosabb tudnivalókat.

 

A szövevényes ördögi kör

Az elváltozás középpontjában a NO molekula, vagyis a nitrogénoxidul áll. Ez a szervezetben nagyon sok helyen fontos szerepet tölt be, például értágító, így javítja a keringést, részt vesz az idegi működésben és az immunvédekezésben, de fontos szerepe van a sejtek energiatermelő központjában, a mitokondriumokban is. Ám ha túl sok keletkezik belőle, akkor kétélű kardként pont ellenkezőleg hat: képes blokkolni a mitokondriumokat és az egész sejtanyagcserét. Ennek súlyos következményei lehetnek, és olyan tünetek jelenhetnek meg, melyek látszólag semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással: gyomor-, bélpanaszok, krónikus hátfájás, koleszterinszint-emelkedés, depresszió, visszatérő fertőzések… A beteg szenved, az orvos nem érti a közös gyökeret, és ekkor egyetlen magyarázat marad az összes bajra: „lelki probléma”.
De mi van, ha félreértelmezzük a jeleket, és nem erről van szó? Legyintünk, elkezdünk legrosszabb esetben bogyókat szedni, és ugyan könnyebben elalszunk este, de a hátfájás, a rossz közérzet megmarad. Íme, azok a lehetőségek, amelyek folyamatos panaszokat okozva gyengíthetik az immunrendszert, és a kiégéshez hasonló tüneteket okozhatnak:

 Mitől robbanhat le az energiatermelésünk?

•    vírusfertőzések (EBV, cytomegalia, parvo, Coxakie…), bakteriális gyulladások (Borrelia), parazitózis
•    gócos fog, mandula vagy más, krónikusan gyulladt szerv
•    emésztési és felszívódási zavarok és emiatt kialakuló vitamin- és ásványhiány
•    toxikus terheltség kemikáliákkal és környezeti szennyeződésekkel
•    gyógyszerek (antibiotikumok, koleszterincsökkentők, vérnyomás- és vércukorcsökkentők, potenciafokozók, szteroidok, citosztatikumok…)
•    védőoltások
•    szénhidrát- és fehérjedús étrend
•    nitrátgazdag ételek (műtrágyázott zöldségek, nitrátos vizek)
•    oxidatív stressz (sok szabadgyök)
•    traumák, balesetek
•    instabil nyaki gerinccsigolyák
•    elektroszmog (mobiltelefon, WLAN, zsinór nélküli telefon, blue-tooth)
•    komoly lelki traumák, sokk
•    erős és tartós lelki és fizikai megterhelés

Milyen tünetek esetén gondoljunk rá?

•    kimerültség, fáradtság, csökkent teljesítőképesség
•    koncentrációs zavarok
•    kedvetlenség, apátia
•    belső üresség érzése – akár életuntság
•    reménytelenség és kilátástalanság érzése („mintha zsákutcában lennék”)
•    alvászavarok – elalvási nehézségek, gyakori felébredés és felületes, zaklatott alvás, esetleg rémálmok, reggel kimerülten ébredés
•    szkepszis, negatív, cinikus beállítódás – a korábbi optimista és pozitív felfogás dacára
•    lehúzó és éles kritikák, elmarasztaló megjegyzések
•    intolerancia, esetleg arrogancia, kiszámíthatatlan és kolerikus viselkedés
•   szorongás, pániktünetek – főleg amiatt, hogy valamit nem tud (elég jól) teljesíteni, csődöt mond, felsül
•    kísérő tünetek: fejfájás, migrén, feszültség, heves és rendetlen szívverés, ingadozó vérnyomás, emésztési zavarok, mellkasi szorítás, légzési nehezítettség, verítékezés, visszatérő gyulladások, fertőzések, allergiák, intoleranciák, hormonális zavarok

Ez már burnout?

Fáradt, kimerült vagy? teszteld magad!

Csak komplexen érdemes kezelni

A legfontosabb a NO és a belőle keletkező vegyületek szintjének radikális csökkentése,a  legjobb NO-fogó a B12-vitamin. Ám tudni kell, hogy ez a gyomorból elég rosszul szívódik fel, főleg akkor, ha eleve rossz az emésztés és a felszívódás. Ezért legjobb injekcióban kapni. Ideális esetben jó megméretni és a leleteknek megfelelően ásványokat, nyomelemeket, esetleg aminosavakat is adni. Mindig megadózisokat kell szedni, különben nem, vagy csak nagyon lassan és sokára hatnak a kisebb dózisú szerek. Amit lehet, érdemes infúzióban vagy injekciós formában adagolni.

Szüntessük meg az okot!

A következő fő tennivaló a kiváltó ok megszüntetése. Ez nem mindig egyszerű, mert sok beteg már annyira legyengült, hogy az intenzív salaktalanítás, nehézfém kiválasztás csak nehezen, sok mellékhatással, tünetrosszabbodással lehetséges.
A teljes sikerhez elengedhetetlen az étkezés átállítása, a szénhidrátbevitel megszorítása, és a vitaminokban, vitális anyagokban, enzimekben dús ételek, italok bevitele. Legyengült immunrendszernél ennek erősítése, valamint a máj tehermentesítése (fehérjebevitel csökkentése, gyógyszerek, vegyszerek, alkohol elhagyása) és az emésztés rendezése is feltétlenül szükségesek. Akinek komoly lelki gondjai vannak, annak azokkal is foglalkoznia kell, ha testileg is újra fittebb szeretne lenni!

Exit mobile version