Megható! A hátán hordta iskolába legjobb barátnőjét egy kislány

nlc | 2014. Augusztus 08.
Csodálatos lelke van ennek a kislánynak. Minden elismerésünk az övé.

He Qin-jiao 9 éves volt, amikor a legjobb barátnője és osztálytársa, He Jing-hui  gyermekbénulás következtében mozgáskorlátozott lett. Az iskola a gyerekek otthonától több mint 6 kilométerre van. A lebénult kislányt azonban a családja nem tudta eljuttatni az intézménybe, ezért úgy tűnt, nem járhat többé iskolába. Qin-jiao azonban vállalta, hogy minden nap elviszi a hátán. Három éven át jártak iskolába így, mígnem a helyi hatóságok segítségével Jing-hui végül saját tolószékhez jutott. A barátnő persze továbbra is segíti: cipelés helyett eltolja az iskolába, majd felviszi a második emeleten található osztálytermükbe.

A történet nemrég kapott nyilvánosságot, azóta internetezők ezrei méltatják a kislány hősiességét. “Szép, hogy elismernek, de nem ezért csináltam. Ő a legjobb barátnőm és az iskola nem lett volna ugyanaz nélküle. Amikor arra volt szükség, hogy a hátamon vigyem, meg kellett tennem” – szerénykedett a Qin-jiao.

“He Qin-jiao a saját, gyenge kis vállaival emelt engem az égbe. Nem járhattam volna iskolába, ha ő nincs. A legjobb barát, aki csak létezik” – írta egy iskolai fogalmazásban Jing-hui.

A két lány jövőre végzi el az általános iskolát, Qin-jiao pedig azt szeretné, ha középiskolába is együtt mehetnének, és természetesen ugyanúgy segítené a barátnőjét, ahogy eddig is. A családjaik azonban annyira szegények, hogy elképzelhető, nem tanulhatnak tovább. Pedig nagyon, de nagyon megérdemelnék.

Forrás: Oddity Central

Exit mobile version