Tragikus otthonszülés: nem történt bűncselekmény

Nők Lapja Café | 2015. Február 20.
Közigazgatási eljárásban vizsgálják annak a zsombói csecsemőnek a halálát, aki kedden hajnalban, otthonszülés közben halt meg. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, de azt, hogy kórházi körülmények között is megtörtént volna-e a tragédia, még korai lenne megmondani a szakemberek szerint.

Bár a boncolásig nem lehet biztosat tudni, az előzetes neonatológusi vélemény szerint vélhetően egy fejlődési rendellenesség okozta a tragédiát a hódmezővásárhelyi otthonszülésnél – olvasható a delmagyar.hu-n. A szerencsétlenségről tegnap mi is írtunk: a hódmezővásárhelyi születés házában halva született egy csecsemő. Bár a szívhangja mindvégig rendben volt, amikor megszületett, nem vett levegőt a kicsi. Hiába próbálta a bába újraéleszteni, és hiába értek a helyszínre hét perc alatt a mentők, nem tudtak segíteni rajta.

A lapnak a szülést levezető bába azt mondta, az események leírása alapján egy újszülöttgyógyász bal pitvari fejlődési rendellenességre gyanakszik, ami miatt a szív születés után működésképtelenné válik, és nem bír egyet sem dobbanni. Ezt az elváltozást elmondása szerint hagyományos ultrahangos vizsgálattal sem lehet kiszűrni.

Vagyis továbbra is úgy tűnik, a bába nem hibázott. Erre utal az is, hogy a történteket a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja.

Exit mobile version