Már az ókori Egyiptomban is jelen volt a mellrák

nlc | 2015. Március 25.
A mellrák eddig ismert legrégebbi esetét fedezték fel Egyiptomban spanyol antropológusok, akik egy 4200 éves női csontvázon mutatták ki a betegség jeleit.

A spanyolországi Jaén egyetem kutatói a felső-egyiptomi Asszuán várostól nyugatra eső Kubbet-el-Haváa nekropoliszban végeztek vizsgálatokat csontvázakon, így bukkantak egy “előkelő nő” maradványaira, amelyek feltűnő rendellenességek nyomait viselték.  Az ókori Egyiptomban, a hatodik dinasztia uralmának végén élt nő csontvázán végzett vizsgálatok szerint a beteg előrehaladott, áttételes mellráktól szenvedett, amelynek terjedése különböző elváltozásokat okozott. A csontváz állapotából az is kiderült, hogy az Elephantiné városából származó nő a társadalmi elithez tartozott, és betegsége valószínűleg megakadályozta őt a fizikai feladatok ellátásában. A beteget a jelek szerint egészen haláláig ápolták.

A többek között fizikai antropológusokból álló multidiszciplináris csapat 2008 óta végez vizsgálatokat Kubbet-el-Haváaban. A kutatások célja, hogy fényt derítsenek Elephantiné uralkodóinak és családtagjainak hétköznapi életére és temetkezési rítusaira.

Megfigyelők szerint ugyan a rák világszerte az egyik leggyakoribb oka az elhalálozásnak, a betegség gyakorlatilag teljes mértékben hiányzik a régészeti tanulmányokból. A mostanihoz hasonló leletek viszont ellentmondanak azon elterjedt feltevésnek, miszerint a rák a modern kori életmód velejárója, afféle “civilizációs betegség”.

 

Exit mobile version