Skinny farmer: kórházba került egy nő a túl szűk farmer miatt

nlc | 2015. Június 23.
A szűk szabású nadrágok nagyon divatosak és remekül kiemelik az alakot. Nem árt azonban vigyázni, nehogy úgy járjatok, mint egy ausztrál nő, akiről úgy kellett levágni a trendi farmert.

Egy 35 éves ausztrál nő valószínűleg élete végéig emlékezni fog rá, amikor egy rokonának segédkezett a költözésben. Reggel felvette a legszűkebb farmerét, aztán nekiállt pakolni, hajolgatni és guggolni. Először csak azt érezte, hogy a nadrág mintha szűkebb lenne, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak. Estére elzsibbadt a lábfeje és nehezére esett a járás. Végül összecsuklott és nem tudott lábra állni. Órákat töltött a lakása padlóján fekve, mire végül megtalálták és kórházba szállították.

Az esetről beszámoló Journal of Neurology Neurosurgery & Psychiatry című szaklapban megjelent esettanulmány szerint, mire az orvoshoz került, a lábai annyira megduzzadtak, hogy a farmert csak ollóval tudták lehámozni róla. Lábfeje és lábszára érzéketlenné vált és nem tudta rendesen mozgatni a lábujjait sem. A CT, illetve további vizsgálatok kimutatták, hogy a szűk nadrág által okozott nyomás miatt károsodtak a vádlijában lévő idegek és izomrostok. Az izomrostok megduzzadtak, ezáltal összenyomták a közeli idegpályákat, amelynek eredménye a zsibbadás volt.

Skinny farmer az ellenség?

A betegnél úgynevezett compartment-szindrómát állapítottak meg, ami akkor jelentkezik, ha valamely testrész vérellátása csökken. Az orvosok szerint a sok guggolás volt a fő kiváltó ok, amit a skinny nadrág tovább súlyosbított.

“A szűk, merev falú nadrágok és egyéb hasonló ruházat, különösen a hajlatokban, összenyomhatja a szöveteket, ez idézi elő a compartment-szindrómát” – magyarázta az NLCafé kérdésére dr. Rozsos István érsebész szakorvos. “Ez a jelenség olyan esetekben jelentkezik, ahol valamelyik szervnél a helyhiány vagy az erős nyomás miatt romlik az adott szerv funkciója, illetve romlik a keringés az adott testrésznél.”

Skinny helyett sztreccs

Dr. Rozsos szerint ehhez nem is kell sokat guggolni, már néhány órás autóút is káros lehet, akár tízszeresére is növelheti a trombózis kockázatát. A szakember arra figyelmeztetett, hogy ha a zsibbadást érzékeljük, akkor már “késő”, eddigre ugyanis már megkezdődött az idegek károsodása. “Ha időben észlelik, az idegi károsodás még visszafordítható, de ha valaki nem reagál a teste jelzéseire – például mert egy autóbalesetben elveszti az eszméletét, akkor ez a károsodás akár végleges is lehet” – figyelmeztetett a szakember. “A ruhák vásárlásánál oda kell figyelni, mert az abnormálisan szűk ruhadarabok ilyen szempontból károsak lehetnek az egészségre. Ez nem csak feltétlenül a farmernadrágra, hanem minden szűk és merev falú ruhadarabra igaz lehet, ilyenek akár a fűzők vagy az alakformáló fehérneműk is. A vásárlásnál érdemes kipróbálni, hogy szélsőséges testhelyzetekben, tehát guggolásnál, de akár csak leülésnél is, a ruhadarab megfelelő teret hagy-e a mozgásnak. A rugalmasabb, sztreccs anyagból készült ruhák nem okoznak ilyesmit, mert azok követik a test alakját és megnyúlnak az erő hatására.”

A szóban forgó ausztrál nőnek egyébként szerencséje volt: négy napig tartó intravénás kezelés után hazaengedték a kórházból, ahonnan a saját lábán távozhatott.

Pedig állítólag a skinny farmert viselő emberek boldogabbak. Hát….

További cikkek egészségre káros ruhadarabokról az NLCafén:

 

Exit mobile version