Olyan sokat meséltünk már neked a halálról, a sírásról, az elmúlásról. De keveset beszéltünk még a szülésről, születésről. Arról a torokszorító, hangos csendről, arról a meghatottságról, amely átjárja a lelket, mikor belépsz a szülőszoba ajtaján.
Különlegesen meghitt világ. Fájdalom, vér, veríték, mégis a legcsodálatosabb ajándék egy nőnek, ami létezik. Mi, ápolónők azonban ebben is különlegesek vagyunk. A sorsnak köszönhetően ugyanis többször átélhetjük. Egyrészt akkor, amikor mi magunk is anyává válunk, illetve mindennapjainkon.
Ápolótársammal erről beszélgettünk. “Nem ismeretlen terület számomra a szülőszoba. Két okból sem. Az egyik: magam is anya vagyok. Első gyermekem születésekor tapasztalatlan voltam. Számtalan szülést láttam már, mégis úgy éreztem, tudatlan vagyok. Többórás fájdalmas vajúdást követően, elhúzódó kitolási szak után hoztam világra én is gyermekemet. Imádtam az első perctől, ahogyan megfogant, mégis zavaros gondolatok keringtek fejemben. Nap mint nap részese voltam a születés csodájának, mégsem jutott eszembe kérdezni. Második gyermekem születésére már készültem, alternatív szülési technikákat, pozíciókat tanulmányoztam. Kérdezgettem anyukákat a vajúdás időszakában. És én tanultam tőlük.
A folytatásért kattints az Ápolónő caféblogra!