10 dolog, amivel rombolod az egészséged, de nem tudsz róla

Kun Gabi | 2016. Március 20.
Egészséges ételeket veszel magadhoz nap mint nap, edzel és figyelsz az alakodra. Ezzel pedig úgy érzed, mindent megteszel az egészséged érdekében. Lehet, hogy neked is érdemes elolvasnod ezt a tíz pontot, amiben felsoroljuk, milyen hibákat követhetsz el saját magad ellen, ha túlzásokba esel az egészséges életmód felé vezető úton.

1. Spórolsz az alvással

Talán azt hiszed, hogy jó ötlet hajnal 5-kor felkelni és leszaladni az edzőterembe még munka előtt. Egy New York-i intézet kutatásai szerint inkább aludni kellene még egy kicsit edzés helyett, ha tényleg az egészséges életmód a célod. A szervezetünknek legalább 7 óra alvásra van szüksége, hogy a test megkapja az optimális pihenést. Ha hosszú távon ennél folyamatosan kevesebbet alszol, akkor egy sor egészségügyi kockázatnak teszed ki magad, olyanoknak, mint a magas vérnyomás, depresszió, az immunrendszer gyengülése. Inkább hajnalban aludd ki magad, és keríts máskor időt a mozgásra.

 

2. Nem barátkozol eleget

Fantasztikus, hosszú távokat futsz le egymagadban, és remek formában vagy, de ne felejtsd el a barátaidat sem. A jó egészséghez elengedhetetlen a körülöttünk lévő szociális háló is, ne hanyagold el a mozgás, edzés miatt. Szervezz rendszeresen találkozót a barátaiddal, találjatok magatoknak valamilyen közös elfoglaltságot. Ha nem akarsz engedni az edzés gondolatából, akkor lehet ez az elfoglaltság közös edzés is, csak kapcsolódj az emberekkel minél többször.

3. Túlságosan sterilizálsz

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik egy tapodtat sem mozdulnak a kézfertőtlenítőjük nélkül. Véletlenül sem akarunk senkit lebeszélni a kézmosásról, mert nagyon fontos dolog, de ezt is lehet túlzásba vinni. Ha túl sokat sikálod a kezed, akkor olyan baktériumokat is legyilkolhatsz, amikre szükséged lenne az egészséged érdekében. A túlságosan steril környezetnek az immunrendszer láthatja kárát, a jó baktériumok az egészségünk barátai, úgyhogy ne félj tőlük, és ne sikáld folyton le magadról még a képzelt koszt is.

4. Visszautasítod az orvosi kezelést

Mivel te egészséges vagy, ezért a te mellkasodban az a szúrás nem jelentheti azt, hogy esetleg szívrohamod van. Az az állandósult fejfájás sem utalhat magas vérnyomásra, ezért nem is fordulsz orvoshoz. Pedig a legegészségesebb életvitelt folytatók között is előfordulhat, hogy olyan betegséggel találják magukat szembe, amihez orvos kell, nincs mese. Van az úgy, hogy nem elég egy gyógytea, hanem akár gyógyszer is kellhet. Tudni kell különbséget tenni a felesleges orvoshoz rohangálás, gyógyszerkapkodás és az egészséges életben maradás között. Az orvosok nem az ellenségeid, alapvetően jót akarnak neked, ha úgy érzed, baj van, akkor menni kell a rendelőbe.

5. Csak a súlyvesztés miatt edzel

A rendszeres testmozgás elengedhetetlen az egészséges életmódhoz, ennek az egyik hatása, hogy a súly is normalizálódik, tehát ha felesleg volt rajtad, akkor le fogod adni. Ám egészséges étkezés nélkül, csak edzéssel nem éred el valószínűleg a kívánt eredményt, és csak azt érzed majd, hogy kudarcot vallottál. Ha fogyás és egészséges test a cél, akkor muszáj életmódot is váltanod, nem csak addig edzeni a teremben, amíg már lilul a fejed. Ez utóbbit egyébként semmilyen esetben sem javasolnánk. Ha egy kemény edzés után még mindig ott tartasz, hogy most megérdemelsz egy jó nagy mekis menüt, akkor ideje átgondolni az étkezési szokásaidat.

6. Cukormentes üdítőket iszol

Ne tedd! Az édesítővel készült üdítők lehet, hogy mentesek minden kalóriától, de ez még nem jelenti azt, hogy jót tesznek az egészségednek. Az Amerikai Diabétesz Társaság 2011-es kongresszusán publikált tanulmány szerint pont az ellenkezője igaz: ötször több túlsúllyal küzdő embert találtak azon idősek között, akik legalább egy évtizede itták a cukormentes üdítőket. Bár ebben az is benne lehet, hogy az iszik ilyesmit, akinek gondja van a súlyával. De hagyd ki inkább az üdítőket úgy, ahogy vannak, amúgy sincs sok értelmük, szokj át a korlátlanul fogyasztható gyógyteákra és a vízre inkább.

7. Túl sok vizet iszol

Mert azért jó, hogy rászokunk a vízre, de nem mindegy, mennyit iszunk belőle. Nem igaz a vízre az, hogy annál jobb, minél többet iszol, mert még a végén felborulhat a vér nátriumtartalma, abból pedig minden lesz, csak nem egészséges élet. Tartsd be inkább azt az alapszabályt, hogy 20 kilónként iszol egy liter vizet, és akkor nagy baj már nem lehet.

8. Azt hiszed, jobban tudod, mint az orvos

Ebbe a hibába azt hiszem, már szinte mindenki belesett legalább egyszer. Ma már az internet és a Google segítségével olyan öndiagnosztizálási lázban égnek az emberek, amiről sürgősen le kellene szokniuk. Csak beírjuk a tüneteinket, esetleg a kiütéseinket még le is fotózzuk és feltöltjük a képkeresőbe, ami alapján azt hisszük, már meg is van a bajunk forrása, neve és kezelési módja is. Nem ilyen egyszerű ez, nem véletlenül tanulnak azért az orvosok olyan sok évig az egyetemen, inkább hallgass rájuk, és ne az internet mélységeiből szerezd be a megoldási módokat. A gyerekeket meg főleg ne diagnosztizáljuk dr. Google segítségével, jobb mindenkinek, ha inkább szakértő szemek látják őket is.

9. Túl sokat edzel

Általában az egy jó dolog, ha át tudod lépni a saját határaidat és újra meg újra megdöntöd a saját rekordjaidat. Ez fejleszti a testet és a lelket is, ám a szervezetednek szüksége van pihenésre, főleg ha egy különösen nehéz edzésen vagy túl. Ha túlfeszíted az edzésekkel a húrt, az vezethet álmatlansághoz, immungyengeséghez, fájó izmokhoz, sérüléshez. Hogy elkerüld a túlterhelést, inkább többféle mozgásformát végezz, és adj legalább egy napot magadnak a pihenésre. Néha jobb a testednek, ha csak ülsz és relaxálsz, mint egy újabb edzés.

10. Elveszel a részletekben

Az egészséges életmód nem kell, hogy az egész életedet irányítsa. Amikor csak és kizárólag arra koncentrálsz, hogy mit és hogyan egyél, igyál, tegyél az egészség érdekében, talán pont a lényeget téveszted szem elől. Ahelyett, hogy csak a “rossz” ételekkel és a BMI-indexeddel foglalkoznál, inkább élj. Mert azért az egészséges élet lényege is az, hogy olyan dolgokat tegyünk, amelyektől boldogabbnak érezzük magunkat.

Exit mobile version