5 kilométert futott a tüdőátültetés után, hogy a szervadományozásra buzdítson

nlc | 2016. Június 01.
A ritka genetikai rendellenességgel született férfi azelőtt csak oxigénpalackkal tudott biztonságosan mozogni. Aztán jött a tüdőátültetés, és új lendületet adott az életének.

A 32 éves tanár, Eamonn Kelly cisztás firbrózissal született. A ritka genetikai rendellenesség egyik legsúlyosabb következménye a tüdő nem megfelelő működése: légzészavarok, ismétlődő tüdőgyulladások. 

5 kilométert futott a tüdőátültetés után, hogy a szervadományozásra buzdítson

A fiatal férfinak is ezekkel a problémákkal kellett megküzdenie. Bár a gimnáziumban még rendszeresen futott, ezt követően az állapota súlyosbodott, és már csak oxigénpalackkal felszerelkezve kísérelhette meg az edzést. Ám fél évvel ezelőtt a férfi életét megváltoztatta a tüdőátültetés. Az új szerve egy sor olyan kaput nyitott meg újra előtte, amikről már azt hitte, örökre zárva maradnak. Ezért indult el az 5 kilométeres futóversenyen is, amit 38 perc alatt teljesített!

5 kilométert futott a tüdőátültetés után, hogy a szervadományozásra buzdítson

 

A férfi azt mondja, bár az orvosok nem tudják, mennyivel hosszabbítja meg az életét a transzplantáció (az ő betegségében átlagosan 37 évet jósolnak), de nem is érdekli: olyan aktív életet szeretne élni, amit csak megenged az új szerve. Feleségével kirándulást terveznek Japánba, Izlandra és persze családot is szeretnének alapítani.

Míg az 5 kilométer lefutása személyes kihívás volt Kelly számára, azért reméli, inspirálólag hat vele az emberekre: “Szeretném inspirálni az embereket, hogy gondolkozzanak el a szervadományozáson. Így olyan lehetőséget adhatnának másoknak, amit én is kaptam.”

Forrás: Today

Exit mobile version