Későn érkezett a mentő, meghalt a beteg – nyomoznak

nlc | 2016. Június 07.
Nyomozást indítottak annak a szegedi nőnek az ügyében, aki a férje keze között halt meg áprilisban.

Mint azt korábban megírtuk, Kovács Istvánné torokfájásra, válltájéki és kézfájdalomra panaszkodott. A férje értesítette a mentőket, majd az első hívás után 8-10 perccel ismét hívta őket, ám a rohamkocsit még ekkor sem indították útnak, inkább az ügyeletes orvost küldték a helyszínre. Harmadik hívása során a diszpécser már szívmasszást javasolt, de a mentők megérkezése előtt a 74 éves nő életét vesztette.

Az elhunyt asszony férje ismét nyilatkozott a Délmagyarnak: “Feljelentést tettem, a szegedi ügyészség a makóinak adta át az ügyet. A tőlük kapott levél szerint halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt nyomoz a Makói Járási Ügyészség” – nyilatkozta az özvegy.

 

Exit mobile version