Kínai gyorskaja mentette meg egy tinilány életét

nlc | 2016. Július 01.
Talán túl későn derült volna ki, hogy súlyos beteg.

A 18 éves Brooke Evans tavaly augusztusban, egy kínai gyorsétteremben vásárolt étel elfogyasztása után nagyon rosszul lett, erős hasi görcsökkel vitték kórházba. Bár úgy tűnt, ételmérgezése vagy allergiája lehet, az elvégzett vizsgálatok alapján megállapították, hogy sokkal nagyobb a baj: a lány ugyanis a leukémia egyik ritka formájában szenved.

Azonnal megkezdték a kezelését új típusú gyógyszerekkel, illetve kemoterápiával. Több mint három hónapot töltött kórházban. A betegsége mostanra remisszióban van, és minden esélye megvan a teljes gyógyulásra.

“Őrület, hogy a gyorskaja vezetett a diagnózishoz” – fogalmazott Brooke, aki bevallotta azt is, hogy sokszor szerencsétlennek érezte magát, amiért beteg lett, ám ma már nem kívánja, hogy bárcsak meg se történt volna az egész. “Ez tett azzá az emberré, aki ma vagyok, és a családunkban mindannyian segítettük a másikat, hogy megbirkózzon ezzel.”

Brooke édesapja elmondta: a lánya teljesen egészségesnek tűnt, ha nem lett volna rosszul a kínai kajától, ki tudja, mikor derül ki a leukémiája, és hol lenne most.

Forrás: Daily Mail

Exit mobile version