Fogamzásgátló miatt halt meg a végzős egyetemista

nlc | 2016. Július 23.
Nem sokkal a halála előtt orvosnál járt a tüneteivel, de ott azt tanácsolták neki, pihenje ki magát.

Mindössze néhány hónappal azután, hogy szedni kezdte a fogamzásgátló tablettát, meghalt egy 23 éves végzős egyetemista. Édesanyja elmondása szerint, Charlotte Foster jó három héttel a halála előtt is érzett már tüneteket, éppen ezért időpontot kért a háziorvosához.

“Hiába beszélt az orvosnak részletesen a tüneteiről, hogy nem kap levegőt, és hogy fájdalmat érez a jobb lábában és a mellkasában, az orvos nem vette őt komolyan. Azt mondta, a lányom tünetei mechanikai jellegűek, és hogy menjen el megmasszíroztatni magát” idézte a gyászoló anyát a Telegraph című brit lap.

Cecilia Foster az ügyben indult meghallgatáson elmondta, lánya öt hónapja kezdte szedni a fogamzásgátlót, miután átesett egy alapos vizsgálaton, ami kimutatta, nincs olyan rizikótényezője, ami miatt a tabletta veszélyes lenne az egészségére. A fiatal lány hónapokkal később, három héttel az orvosi látogatás után a munkahelyén esett össze. Hiába került szinte azonnal kórházba, és hiába küzdöttek életéért az orvosok, nem tudtak rajta segíteni.

Halálát a fogamzásgátló tabletta következtében kialakult vérrög okozta, amikor a tüdejébe került.

Olvass még többet a fogamzásgátlókról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version