Mindenkinek azt mondta, rákos a lánya, hogy így keressen pénzt vele

nlc | 2016. Augusztus 16.
Feladta magát a rendőrségen az anyuka, aki azt hazudta, rákos a kislánya, így csalt ki pénzt.

A 32 éves Jessica Lynn Good nem régiben adta fel magát az oklahomai kapitányságon, bevallva, hogy hazudott lánya betegségéről. Az asszony több ezer dollárt csalt ki jótékony szervezetektől, arra hivatkozva, hogy négyéves kislánya rákbetegségben szenved.

Először egy tiszteletes fogott gyanút a helyi templomban, akinek feltűnt, hogy a kislány egyáltalán nem tűnik betegnek, nem is úgy viselkedik, mintha épp kemoterápia alatt állna. Az asszony ennek ellenére makacsul állította, hogy a kislány beteg, napjában több rohama is van, és jelenleg szívtranszplantációra vár.

Később azonban komolyabb nyomozások indultak az ügyben, és kiderült, hogy Good kislányának neve nem szerepel a helyi kórház adatai közt, ahol az édesanya állítása szerint kezelték a gyereket.

Good múlt pénteken adta fel magát, beismerve bűnét – még nem tudni, mi lesz az ügy végkimenetele.

DailyMail

Exit mobile version