Nővére hozta nyilvánosságra diabulímiában meghalt húga naplóját

nlc | 2016. Szeptember 08.
Lisa Dayről 14 évesen derült ki, hogy egyes típusú cukorbetegsége van. Később étkezési zavarokkal is küzdött, ami azzal járt, hogy nem adott elég inzulint magának.

Lisa 2015 szeptemberében halt meg diabulímiában. Igaz, hivatalos neve egyelőre nincs a betegségének: a diabétesz és a bulímia, étkezési zavar nevéből rakták össze.  Azt jelenti, hogy kevesebb inzulint ad be magának, mint amire szüksége lenne, csak azért, hogy fogyhasson. A fiatal nő naplóját a halála után Katie, a nővére hozta nyilvánosságra.

 

“Nagyon kövérnek érzem magam. Fogyni szeretnék”

 – írta már 2001-ben a naplójába a fiatal lány. Pár hónappal később örömmel számolt be arról, hogy már napok óta nem vett csokit, és szerinte fogyott is. Viszont azt is leírja, hogy szerinte bulímiás.

A nővére azt mondta, a család nem vette észre, hogy ennyire nagy a baj. Már csak a naplóban olvasták el a családtagjuk kétségeit. “Már nem tudjuk, mi volt előbb, az evési zavar vagy a diabétesz. Amikor kiderült, hogy cukros, akkor kezdte figyelni, hogy miből mennyit eszik, akkor kezdett fogyni nagyon drasztikusan, és akkor lett ennyire megszállott.”

Katie azt is elmondta, hogy a testvére egy idő után inkább nem adta be magának az inzulint, mert rájött, hogy akkor tovább fog fogyni, és ez volt a célja. Végül egy pszichiáter is próbált segíteni rajta de hiába. A fiatal nőnek akkora már súlyos egészségügyi problémái voltak.

“Sajnálom, hogy a húgom nem tudott senkihez fordulni ezzel a problémával, sajnos nem kapott szakszerű segítséget, de erre már csak a naplóját olvasva jöttünk rá.”

A család azért mesélte el Lisa történetét, hogy másokkal nem történhessen meg, és időben észrevegyék, ha baj van.

BBC

Olvass még az étkezési zavarról az NLCafén!

 

Exit mobile version