Több alvásra van szükségük a nőknek, mint a férfiaknak

nlc | 2016. Október 06.
A lányoknak jár a plusz pihenés – pontosan azért, mert többet dolgoztatják az agyukat egy nap.

Reggeli készítése, telefonok lebonyolítása, fejben már a délután tervezése, fél kézzel még mosogatás, a másikkal meg már egy e-mail pötyögése. Egy ilyen szimultán folyamatokkal zajló reggel ismerős a legtöbb nő számára. Azt pedig igazán tapasztalatból tudják, hogy mennyire kimerítő egy ilyen az agy számára.

A brit Loughborough Egyetem professzorai azt kutatták, mennyi alvásra van szüksége az embernek különböző életmódok folytatása mellett. Az eredmény talán kézenfekvő: minél többet dolgoztatjuk agyunkat nap mint nap, annál több alvásra lesz szükségünk, hiszen ilyenkor tudjuk regenerálni a szervezetet. És mivel a női agy folyamatosan pörög, komplexebb módon dolgozik, az sem meglepő, hogy egy nőnek több alvásra van szüksége ahhoz, hogy valóban kipihentnek érezhesse magát.

Ez egyébként időben mérve nem jelent nagy különbséget: a kutatások szerint a női agynak 20 perccel több kell a pihenéshez, szóval épp itt az ideje, hogy a fiúk elkezdjék főzni a kávét, míg a nők még benyomják a szundi gombot.

BrightSide

Exit mobile version