Hogyan kezdődött a történeted?
2002-ben, 24 évesen szembesültem azzal, hogy nem jön össze a baba. A párommal 21 éves koromban jöttem össze, pár hónap után tudtuk, hogy a jövőnk közös, és szeretnénk gyereket. Nagyon vágytam rá, nem akartam sokáig várni, a háttér is megvolt hozzá. PhD hallgató voltam, amikor elkezdtünk próbálkozni, és nem tudtam teherbe esni.
Tapasztaltam magamon furcsa tüneteket, de még egy év után sem mondott senki igazi diagnózist. Azt állították, hogy petefészek-gyulladásom van, de nem tudták megmagyarázni, miért nincs ciklusom, vagy miért van tele pattanással a hátam.
Ennél rosszabb tüneteim ugyan nem voltak, de ezek is kellemetlenek voltak. A petefészkeimet megműtötték, majd elkezdtek hormonokkal bombázni. Végül a ma már nem működő Szabolcs utcai Meddőségi Intézetben mondta ki először az orvos másfél évnyi kezelés után, hogy policisztás ovárium szindrómám van.
Mit csináltál ezután?
Mivel nem tudtam semmit a betegségről, elkezdtem utánanézni, mi ez, de Magyarországon semmit nem találtam róla, nem volt róla sehol semmi. Már akkor is kutakodó típus voltam, továbbmentem, és angol nyelvű oldalakon találtam róla információkat. Kétféle megközelítésben nyilatkoztak róla: az egyik a hagyományos vonalat képviselte, miszerint ez a petefészek betegsége, hormonokkal és lombikprogrammal lehet orvosolni a meddőséget, a másik oldal viszont már akkoriban azt pedzegette, hogy ez egy anyagcsere-betegség, aminek a cukorhoz és az inzulinhoz van köze. Elkezdtem felfejteni, mitől lehet ez az ellentmondás, közben ráakadtam egy fórumra pont az NLCafén, ahol a fórumindító erről a betegségről próbált minél több információt összegyűjteni. Csatlakoztam a fórumhoz és próbáltam az általam talált információkat megosztani a csoporttal.
Én ilyen típus vagyok: információkat gyűjtök, analizálok, rendszerezek, szeretek írni is, és nem bírom ki, hogy ne osszam meg másokkal, amit összeszedtem. Az emberek nem olvasnak kritikai szemmel, én pedig ebben jó vagyok, hogy lecsupaszítva, érthetően adom át az információt. Az angol anyagokat elkezdtem értelmezni és beírni a fórumba. Közgazdászként vágtam bele az egészségügyi területbe, mindenki nagy szemeket meresztget a mai napig, amikor kiderül, hogy egy egészségügyi centrum vezetőjeként a szakmám pénzügyi elemző közgazdász
Az orvosoddal is megosztottad a talált információkat?
Az orvosom félresöpörte annak a lehetőségét, hogy a cukor és az inzulin okozná a PCOS-t, de addig erősködtem, hogy csináltassunk egy terheléses vérvizsgálatot és az inzulint is nézesse meg, hogy végül belement. Két pontos vérvételt csináltatott, az inzulinértékeim voltak kissé magasak, de az orvosom nem foglalkozott vele.
(Három pontos vérvétellel szokták az inzulinszintet vizsgálni: éhgyomorra vért vesznek, ezután cukoroldatot kell inni, majd 60 és 120 perc elteltével újra vért vesznek és ezt vizsgálják. – a szerző)
Közben egy fórumtársam már az egyik fővárosi meddőségi intézetben lombikozott egy ismert specialistánál, aki sokat járt külföldre, és kiderült, hogy ő már hallott az új szemléletről. Tudta, hogy a cukorproblémák kezelésére külföldön melyik gyógyszert írják fel, és ő is felírta ezt, hogy hátha segít. A fórumtársam elkezdte szedni, és hamarosan teherbe is esett! Ezután egyre többen mentek ehhez az orvoshoz, mert a PCOS-eseknek kérésre hajlandó volt felírni a gyógyszert.
Valószínűleg azt gondolta, hogy ez a lombikprogramot segíti majd, de a gyógyszerszedés elkezdése után pár hónappal többen spontán teherbe estek. Én is átkértem magam hozzá, hogy ő kezeljen, végül a harmadik lombikkezelés előkészítése előtt teherbe estem Bogi lányommal, szintén spontán.
Kiderült, hogy van egy gyógyszer, ami működik. De te nem elégedtél meg ennyivel, mentél tovább.
Az online közösségünkben nagy erő volt, a fórumon egyre többen találtak ránk, egyre többen kezdtek kutatni, utánaolvasni, egyre több lett az információ, amit megoszthattunk egymással, más oldalakon, más fórumokon is leírtuk ezeket, mert mindenütt voltak sorstársak. Egyre több visszajelzés jött, hogy szükség van ezekre a tudnivalókra, és hogy a gyógyszer, amit egyébként illegálisan szedtünk – hiszen nem volt sem inzulinreziszteciára, sem PCOS-re törzskönyvezve – működik, mert kezeli a PCOS hátterében lévő inzulinproblémát.
Már 8 hónapos terhes voltam, amikor kitaláltuk, hogy csinálunk egy honlapot, ahol minden információt leírunk, amit csak tudunk. Ez 2006-ban volt. Petrányi Gyula, egy Cipruson élő endokrinológus írt magyar nyelvű cikket a témában, ami úttörő jellegű volt. Laikusoknak, érthetően leírta az egész betegség hátterét, hogy mit kell róla tudni, és már abszolút a modern szellemben kezelte. Írtam neki egy levelet, hogy létrehoztunk egy PCOS-sel kapcsolatos honlapot, abszolút civil szerveződés vagyunk, de próbálunk a saját bajunkon segíteni és információt terjeszteni, ő pedig válaszolt, és vállalta, hogy lektorálja a honlapunkat, ír bele, válaszol a felmerülő kérdésekre és segít, amiben szükségünk van rá, vele indultunk el.
Nagyon sokan megtalálták, és olvasták a honlapot, cikkek jelentek meg rólunk, az olvasók keresték egymással a kapcsolatot, és próbáltak gyógyszerhez jutni, hogy elkezdhessék szedni a gyógyulás és a teherbe esés érdekében. Az orvosok viszont nem álltak ehhez pozitívan, szinte senkinek nem írtak fel gyógyszert, így azt próbáltam kitalálni, ki tudna felírni gyógyszert. Próbáltam Petrányi doktort hazahívni Ciprusról, de nem jött.
Aztán mégis lett egy orvos, aki melléd állt.
Igen, ekkor hallottam egy budapesti endokrinológusról, dr. Tűű Lászlóról, aki ismerte az új kutatási eredményeket, és ezeknek megfelelően próbálta kezelni a pácienseit. Közben a fejemben már összeállt, mit szeretnék. Írtam Tűű doktornak egy e-mailt, hogy ki vagyok, és mit szeretnék csinálni – bár amikor elküldtem a levelet, teljesen hülyének éreztem magam, nem tudtam elképzelni, mit fog rólam gondolni. De válaszolt, kérte, hogy menjek be hozzá a Szent Imre Kórházba, ahol akkor dolgozott. Találkoztunk, próbáltam neki elmondani, mit is akarok. Amikor feltette a kérdés, hogy akkor mit csináljunk, azt mondtam, hogy nyissunk egy rendelőt, ő pedig azt mondta, hogy rendben, ő is így gondolja. Így indult el a nulláról a Mens Mentis egészségügyi centrum.
Gondolom, nem ment ez sem teljesen zökkenőmentesen.
Fogalmam sem volt, mit kell csinálni, mindezt egy kisbaba mellett, szóval elég nehéz volt a semmiből létrehozni az egészségcentrumot. Minden jól indult, ezért is mertem két évvel Bogi születése után még egy terhességet vállalni. Úgy látszott, minden rendben van, minden jól megy, de kiderült, hogy a rendelőnek el kell költöznie.
2010-ben kaptam egy csúnya idegösszeroppanást. A gyerekek még kicsit voltak, rengeteget dolgoztam, intézkedni kellett. 55 kilósra fogytam, sírás, anorexia, nem alvás, feszültség, hogy oldom meg, mit csinálok, mi lesz a rendelővel, hová menjünk. De összefogtunk és megoldottuk.
Te magad is egészségesen élsz, sportolsz. A cégvezetés és a háromgyermekes családanya szerep mellett mire van időd?
Most elsősorban anya vagyok, hiszen Sára, a legkisebb gyermekem még csak 3 hónapos. A 2010-es idegösszeroppanásom nagyon sok mindenre megtanított, hogy hogyan érdemes szerveznem a dolgaimat. Majdnem egy évig tartott, mire helyrejöttem, gyógyszert szedtem, terápiára jártam, hogy ne omoljak teljesen össze. Nagy krízis volt számomra – bár a közvetlen környezetemen kívüli emberek csak azt látták, hogy nagyon sovány vagyok –, de segítséggel sikerült kilábalnom belőle. Tanulságokkal is járt.
Akkor tanultam meg, hogy ha felszínen akarok maradni, és nem akarom a gyerekektől elvenni az időd, akkor változtatnom kell.
A gyerekeket kényszerítettem alkalmazkodásra, Bogit beadtam családi napközibe, Benit vittem magammal, így nem alakult ki napirendje, valószínűleg emiatt lett evészavara. Akkor kezdtük el a hozzátáplálást, innentől kezdve 4 éves koráig hányt az étkezéseket követően. Szervi okát nem találták, valószínűleg pszichés oka volt, hányt az egész helyzettől, hogy mindenhová rohanok és hazaviszem a munkát is.
Azt kellett megtanulnom, hogy hogyan tudok minél jobban szervezni. Cégszinten, amit csak lehet, delegálnom kell, de ehhez olyan munkatársakat kellett kinevelnem, akiket beavathatok, megoszthatom velük a tudásomat és a hatalmamat. Így tudtunk csak előrelépni, és emiatt tudtam harmadik gyereket is vállalni, mert jó csapattal dolgozom.
Meg kellett húznom a határokat, és meg kellett tanulnom, mikor nyomom meg a stop gombot és kapcsolom ki a számítógépet, hogy a családomra, a gyerekekre tudjak fókuszálni, mert egyébként borul minden.
Hogyan jött az életedbe a futás?
A pszichológusom mondta először, hogy kezdjek el sportolni, mert az alvászavaromon is segít, a gyógyszer elhagyásában is segít. Fizikálisan is össze kellett szednem magam, híznom kellett, nem volt étvágyam, így kezdtem el a futást.
A tudatosság jegyében kerestem egy olyan időszakot, amikor már mindent letettem, a gyerekeket is elrendeztem, így késő este futottam a futógépen. Először egy, majd két kilométert futottam, nagyon monoton volt, de utána el tudtam aludni. 2012-ben fél éven keresztül minden este futottam. Akkor még pótmegoldás volt, nem szerettem futni, de a végén 7-8-10 kilométer is ment a futógépen. Nyárra kitaláltam, hogy elmegyek versenyre, beneveztem egy őszi 7 kilométeres futásra – úgy indultam el, hogy előtte a szabadban még nem futottam.
A férjem elkísért a két gyerekkel. A tömeg vitt, nagyon könnyű volt futni, gyorsabban ment, mint a futópadon.
Rájöttem, hogy milyen jó szabadban futni, akkor kaptam rá teljesen, azóta több félmaratont és a maratont is lefutottam.
Rugalmasan dolgozom, magam osztom be az időmet, a gyerekektől és a munkától függően tudok időt szánni az edzésre. Jó ideje Barát Gabriella segít edzőként a futásban, de az én igényeimre és időbeosztásomra szabjuk az edzéstervet. Hétvégén a férjem mindig vigyáz a gyerekekre, így el tudok menni futni, hét közben pedig futóbabakocsival megyek Sárával, már tudja, hogy mikor megyünk, szereti, és hamar el is alszik a kocsiban. Most kétnaponta futok, hogy ne terheljem túl a testem, az ízületeim még érzékenyek, de jólesik a mozgás, és már túl vagyok a szülés utáni első 10 kilométeres versenyen is.