Életmód

Fél életen át azt mondták neki, le kell fogynia – kiderült, hogy más baja volt

15 éven keresztül mondogatták neki az orvosok, hogy fogyjon le – kiderült, hogy más problémája volt.

Deborah E. Savage éveken keresztül élt a megaláztatásban, amit az ítélkező orvostekintetek sugároztak rá. Fogyjon le!” – ezt hajtogatták a túlsúlyos nőnek.

Savage persze próbálkozott, de nem nagyon járt eredménnyel. “Ugyanazt ettem, mint a nővérem, ő egy grammot sem hízott tőle, én igen” – mondta értetlenkedve. Hiába próbálkozott diétával és edzéssel, mivel nem mutatott eredményt, senki nem hitte el neki, hogy lelkiismeretesen betartja azokat.

Fél életen át azt mondták neki, le kell fogynia - kiderült, hogy más baja volt

Ráadásul nem a túlsúly volt az egyetlen problémája: szörnyű pattanások és arcszőrzet is kínozták. Mindezek mellett pedig menstruációja is rendszertelen volt, ebből adódóan teherbe esni is hiába próbált. Valódi problémájára csak akkor derült fény, mikor nőgyógyászt váltott: kiderült, hogy a gyakori PCOS (policisztás petefészek szindróma) miatt jelentkeztek a gondok, és túlsúlyával is azért küzdött sikertelenül.

Savage most speciális diétát kezdett folytatni, és állítólag máris beindult nála a várva várt fogyás.

Forrás: TheWashingtonPost

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top