“Hospice-káplán vagyok, ez azt jelenti, hogy halálos betegekkel vagyok egész nap, meglátogatom őket otthon, a kórházban, gondozóotthonokban. Az emberek, amikor megtudják, hogy mivel foglalkozom, megkérdezik, hogy a beteg és haldokló emberek, miről beszélnek leginkább. Gondolkodás nélkül mindig ugyanaz a válaszom: a családjukról beszélnek, az édesanyjukról, az édesapjukról, a fiaikról, lányaikról. A szeretetről beszélnek, amit életükben adtak és kaptak. De gyakran beszélnek arról a szeretetről, amit nem fogadtak el, vagy nem adtak, amikor kellett volna.
Olyan szeretetről beszélnek, amit feltétel nélkül meg kellett volna adniuk valakinek, de nem tudták megadni. Az olyan szeretetről beszélnek, amit visszatartottak, vagy egyáltalán nem éreztek valaki olyan iránt, aki iránt kellett volna. Arról beszélnek a halálos beteg emberek, hogy mikor tanulták meg, mi az a szeretet, és mi nem az. Az utolsó pillanatokban, amikor már szinte alig érteni, mit mondanak, kinyújtják a kezüket, és gyakran a szüleiket hívják.
Diákként nem értettem, de most már értem, hogy ilyenkor az élet értelméről beszélnek. Ez a módja, hogy az emberi létezés nagy spirituális részéről beszéljünk. Az életünket nem teóriák között éljük, hanem a családunk körében, ahova születtünk, a családban, amit létrehoztunk, és a barátaink között, akiket kiválasztottunk. A család az első, ahol szeretet kapunk, és adunk. Valószínűleg a családtagjaink közül bántunk meg először valakit életünk során, és bántanak meg bennünket.
A szeretetnek nagyon sok formáját láttam: egy férj gyengéden mossa a beteg felesége arcát, egy nő, aki óvatosan eteti az édesanyját. Az élet értelmét nem tanuljuk meg azáltal, hogy beszélünk róla. Az élet értelem nincsen könyvekben, tanórákon, de nincs templomokban, zsinagógákban, vagy mecsetekben sem. Az élet értelme a szeretetben van, a szeretet megnyilvánulásaiban.
Sajnos a családokban nemcsak szép és jó dolgok történnek. Gyakran, sajnos gyakrabban, mint ahogy gondoltam, mesélnek arról a beteg emberek, milyen érzés az, amikor valaki, akit szeretsz, megver, vagy megerőszakol. Milyen érzés tudni, hogy a szüleid nem akartak téged. Milyen érzés valamelyik szeretted haragjának a céltáblája lenni. Milyen érzés, hogy elhagytad a gyereked, vagy az, ha az alkoholizmusod szétrombolta a családod.
Még az ilyen esetekben is elcsodálkozom, hogy mennyire erős az emberi lélek. Az emberek, akik családjában nem volt szeretet, ők is tudják, hogy mijük nem volt, hogy mi hiányzott az érzelmi életükből. És amikor a szeretet hiányzik, s a család romboló, a végén csak egy dolog marad: a megbocsátás.”