Arról már többször írtunk, hogy a méhnyakrák milyen tünetekkel jár, milyen új műtéti eljárások vannak ennél a betegségnél, ezért Szántó doktort nem az alapokról kérdeztem. Mindjárt az elején a védőoltás sokat vitatott kérdésébe vágtunk bele.
“Én oltáspárti vagyok, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mindkét lányomnak beadattam a méhnyakrák elleni védőoltást. Szerintem ez egy igazi sikersztori, és nagyon érdemes kihasználni, hogy már létezik, hogy elérhető” – kezdi a beszélgetést dr. Szántó István onkológus.
“Mint minden védőoltásnál, úgy ennél sincs száz százalékos védettség, és ahogyan a gyógyszereknek, úgy az oltásoknak is lehetnek mellékhatásai. Ennek ellenére minden eszközzel harcolok azért, hogy azokat a sületlenségeket helyre tegyem a fejekben, amiket sajnos hallani lehet. A lányomék iskolájában nagyon kemény oltásellenes kampány indult, amibe a felnőttek is beszálltak, ezért bementem és tartottam egy beszélgetést ebben a témában. Szerencsére az érvek hatottak. Amíg hat-nyolcszáz nő belehal ebbe a betegségbe évente, addig muszáj minden kínálkozó lehetőséget megragadni, hogy csökkentsük a kockázatot. Sőt, én még felnőttkorban is ajánlatosnak tartom ezt beadatni, bár a leghatásosabb a házasélet megkezdése előtt alkalmazott vakcina. A másik a szűrővizsgálat: civilizált országokban minden harminc év alatti nő évente jár szűrésre, harminc év felett pedig háromévente támogatja az állam a szűrővizsgálatokat, ha addig csak negatív citológiai eredményük volt. Szerintem ez nagyon jó, így kellene csinálni itthon is.”
Egy kezdődő betegséget könnyű gyógyítani, de nem könnyű felfedezni sem. Erre való a szűrés, ugyanis a kezdődő vagy még nem kialakult méhnyakráknak nincsenek tünetei. “Ebben a stádiumban ez a betegség jól gyógyítható, úgy fogalmazhatunk, hogy sebészi betegség, amit egy műtéttel meg lehet oldani. Később, amikor már előrehaladott állapotban fedezzük fel ezt a betegséget, akkor a gyógyszeres terápia mellett a sugárkezelés vagy a műtét a lehetséges gyógymód. Ilyenkor el kell dönteni, hogy melyiket alkalmazzuk: mind a sugárnak, mind a műtétnek egyformák a gyógyulási arányai, de nem azonosak a hosszú távú mellékhatásai. A sugárkezelés ugyanis okozhat komoly szövődményeket a leggondosabb tervezés mellett is. Ugyanis más szervek is kapnak a sugárkezelésből, nemcsak a beteg terület, mert a méhnyak igen közel van a hüvelyhez, a hólyaghoz és a végbélhez is. Akár sokkal később is felléphetnek szövődmények. Ilyenkor, például beszűkül a hüvely, a hólyag és a végbél összelyukad, amit nagyon nehéz később helyrehozni, és soha nem lesz olyan, mint amilyen előtte volt. Nem véletlen, hogy egy hosszú és részletes belegyező nyilatkozatot kell aláíratni a beteggel a sugárkezelés megkezdése előtt! És itt szeretném megjegyezni azt is, hogy igenis kell kérdezni az orvostól, nem szabad a tények mellett elmenni, és aláírni valamit, amivel nincs tisztában a beteg. Tessék időt kérni, végigolvasni, mindent megkérdezni, és csak azután dönteni. A legtöbb orvos lelkiismeretesen válaszol a kérdésekre. Aki nem akar erre időt szakítani, azt ott kell hagyni – minden beteg megérdemel egy rendes orvost!”
A másik módszer egy sok kellemetlenséggel járó nagy műtét, amelynél a beteg sorsa nagyjából azon múlik, hogy milyen az orvosa – magyarázza Szántó doktor. “Ha az őt ellátó onkológus-sebész precíz, és van rutinja, tehát sokszor végez ilyen beavatkozásokat, akkor nagyobb esélye van a gyógyulásra. A szakember ugyanis akkor látja, hogy mennyi mindent kell kioperálnia, amikor felnyitja a beteget. Az a jó orvos, aki “nullára tud operálni”, vagyis nem marad bent semmi a daganatból.”
A kemoterápia a méhnyakráknál afféle menekülőút, akkor alkalmazzák, amikor nagyon előrehaladott stádiumban tart a betegség, és távoli áttéteket is képzett, például a tüdőn vagy a májon. “Ilyenkor vetjük be a kemoterápiát, vagy a kemoterápiát és a sugarat együtt. Emellett négy-ötféle gyógyszer is rendelkezésünkre áll, amit elkezdünk adni. Sajnos ezek a gyógyszerek az utóbbi húsz évben nem sokat változtak, egy ilyen stádiumnál nem tudjuk meggyógyítani a beteget, csak növelni tudjuk az éveinek, hónapjainak a számát, és igyekszünk ezt a lehető legjobb életminőséggel párosítani.”
“A lehető legjobb és leghatékonyabb kezelés mellett borzasztóan fontosnak tartom a kommunikációt, az orvos-beteg viszonyát” – mondja az onkológus. “Számít, hogy hogyan megyünk végig ezen az úton: lehet kart karba öltve, nevetve, és lehet másképpen is. Negyven éve vagyok orvos, és őszintén büszke arra, hogy a betegeim szeretnek, és szívesen jönnek hozzám. Mert nálam lehet kérdezni, lehet viccelődni, miközben a lehető legőszintébbek vagyunk egymáshoz. És úgy gondolom, hogy ez nagyon nem mindegy, főként akkor nem, ha egy gyógyíthatatlan betegséggel állunk szemben, és az sem mellékes, hogy milyen minőségben tölti el a beteg a hátralévő éveit, hónapjait. És persze vannak váratlan esetek, a köznyelv csodának nevezi az ilyeneket. Az én praxisomban is volt olyan páciens, aki meggyógyult, pedig semmilyen prognózisa nem támasztotta ezt alá. Az ilyen esetek nagyon alázatossá teszik az orvost, mert nem értem, nem értjük, hogy miért történt meg. Ebből is látszik, hogy elképesztő pályát fut be ez a betegség, és mindenkit érhetnek meglepetések.”