Egészség

Már csak négy napig kérhető ingyenes oltás a méhnyakrák ellen

Péntekig jelezhetik a hetedikes lányok szülei, hogy kérik gyermekük számára a térítésmentes védőoltást a méhnyarák ellen.

December 16-áig igényelhető a méhnyakrák elleni vakcina azon lányoknak a számára, akik az általános iskola 7. osztályába járnak.

Szentes Tamás, országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy önként vállalt oltásról van szó, amelyhez szülői beleegyezés szükséges, ezért az oltás úgy igényelhető, hogy a szülők visszaküldik a beadhatóságról szóló nyilatkozatot. 
    
Évente több mint 1000 méhnyakrákos daganat igazolódik és évente mintegy 400-an vesztik életüket miatta – mutatott rá a tisztifőorvos, aki szerint ennél is többre tehető azoknak a száma, akik emiatt elvesztik termékenységüket.     

Szentes Tamás a műsorban arról is beszélt, hogy a múlt héten agyhártyagyulladásban elhunyt gimnazista környezetét felmérték, és mintegy 50 embert részesítettek antibiotikumos védelemben. A hétvégén felmerült, hogy ennek ellenére kialakult a betegség valakinél, de ez nem igazolódott, így elmondható, hogy sikerült a diák környezetét megvédeni – közölte.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top