Ezzel az egyszerű trükkel könnyebb észrevenni a mellrák tüneteit

nlc | 2017. Február 06.
A módszert egy 27 éves brit lány osztotta meg a világgal, miután ezzel a technikával olyan csomóra bukkant a mellében, amit még az orvosa sem vett észre.

“A legtöbb, a mellrákkal és annak tüneteivel foglalkozó weboldalon azt javasolják a nőknek, hogy a rendszeres önvizsgálatot a zuhany alatt, állva végezzék” – kezdte Facebook-bejegyzését Hayley Browning, akit három héttel ezelőtt diagnosztizáltak melldaganattal. A fiatal nő azt mondja, abban, hogy betegségét időben észrevették az orvosok, komoly szerep jutott annak, hogy ő végül nem követte a weboldalak ajánlásait.

Browning posztjában leírja, az önvizsgálat fontosságához kétség sem fér szerinte, ő minden héten vizsgálta magát, de nem a zuhany alatt állva, hanem az ágyán fekve, háton. “Végül ezzel a módszerrel bukkantam arra a csomóra, amiről nem sokkal később kiderült, hogy rosszindulatú elváltozás. Ami érdekes, hogy a csomót kizárólag fekve tudtam kitapintani, állva egyáltalán nem.”

A 27 éves brit nő elárulta, mikor orvoshoz ment az elváltozással, először még az orvosa sem találta az általa jelzett csomót. “Miután nagy nehezen megtalálták, az orvosom egyrészt közölte, hogy mellrákom van, majd elárulta, hogy ha később jelentkezem vizsgálatra, a betegség könnyen szétterjedhetett volna a testemben.”

Hayley épp ezért úgy döntött, Facebook-posztban tudatja nőtársaival azt a trükköt, amivel neki kezdeti stádiumban sikerült elcsípnie betegségét. “Remélem, hogy a háton fekvős módszer világszerte segít majd a nőknek abban, hogy időben rábukkanjanak a figyelmeztető jelekre. Életet menthet” – nyilatkozta a fiatal nő, akinek kemoterápiás kezelését a jövő héten kezdik majd orvosai.

Olvass még többet a mellrákról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version