Életmód

A mellrák egy ritka tünetére figyelmeztet a kétgyermekes anyuka

Nincsenek kellemetlen tünetei, és betegnek sem érzi magát. Ha nincs a barátnője, valószínűleg csak hónapok múlva ment volna orvoshoz.

Így viszont a brit édesanya, Claire Warner esélyt kapott a teljes gyógyulásra, ezért pedig annyira hálás, hogy úgy döntött, segíteni fog másoknak. A napokban saját Facebook-oldalán közzétett egy fotót a bal melléről, ahol egy aprócska mélyedés jelzi a rosszindulatú daganat helyét. Mint mondja, semmilyen más tünet nem utalt rá, hogy beteg lenne, épp ezért, ha nem olvas el egy erre vonatkozó cikket, amit a barátnője osztott meg vele, valószínűleg elsiklik a tünet felett.  

“A szóban forgó cikkben azt taglalták hosszassan, hogy a mellráknak számos, kevéssé ismert tünete is lehet. Így például a kvázi láthatatlan mélyedés, ami a mell alsóbb részén jelentkezik” – írja Claire, majd hozzáteszi, a cikk hatására úgy döntött, áttapogatja magát a tükör előtt. “A mélyedés az én esetemben már-már láthatatlan volt, de szerencsére észrevettem, és azonnal felkerestem vele a háziorvosomat.”

A mellrák egy ritka tünetére figyelmeztet a kétgyermekes anyuka

Claire ezután átesett egy biopszián, ami igazolta az orvos gyanúját: az asszonynak valóban rosszindulatú mellrákja van. “Persze nagyon megrémít a tudat, hogy daganatom van, de az orvosom nagyon bizakodó. Azt mondja, sikerült a betegséget korai stádiumban elcsípni, így biztos benne, hogy a kemo- és sugárterápiát követően meggyógyulok.”

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top