Együtt küzd halálos betegségével apa és lánya

nlc | 2017. Április 18.
Apánál és lányánál alig néhány hónap eltéréssel diagnosztizálták ugyanazt a betegséget. És itt még nem értek véget a család megpróbáltatásai.

Alig két hónappal azután ugyanis, hogy a 37 éves Lucy Eliopulos megtudta, hogy hármas stádiumú agydaganata, úgynevezett asztrocitómája van, újszülött kisfia is életveszélybe került. “A családi kálváriánk 2016 őszén kezdődött: még terhes voltam, és épp apát kísértem kontrollra a kezelőorvosához, dr. Prabhuhoz” – mesélte a háromgyerekes édesanya az ABC News amerikai hírcsatornának, majd hozzátette, azért mentek orvoshoz, mert attól féltek, hogy édesapja korábbi agydaganata kiújult.

“Sajnos a vizsgálatok alátámasztották a gyanút, így azzal a tudattal indultunk haza, hogy édesapámnak újra meg kell küzdeni a rákkal. Álmomban se gondoltam volna, hogy néhány hónap múlva nálam is ezt a betegséget diagnosztizálják majd” – vallja be Lucy, aki az után fordult idegsebészhez, hogy várandóssága utolsó hónapjában kettős látás jelentkezett nála.

Egy nappal azután, hogy életet adott harmadik gyermekének, Lucy agyából eltávolították a rosszindulatú daganatot, és megkezdték az intenzív kemoterápiás kezelését. “És, ha mindez nem lett volna már önmagában is elég rossz, két hónappal később még az újszülött kisfiam életéért is aggódnia kellett a családnak.”

Mint kiderült, az újszülött George, aki ma már öt hónapos és teljesen egészséges, egy felső légúti fertőzés ritka komplikációjától került életveszélyes állapotba. “Napokig abban sem lehettünk biztosak, hogy túléli a fertőzést. A láza felszökött, a tüdeje megtelt folyadékkal, gépek tartották életben” – ezt már a nagypapa mondja, aki elárulta, mikor unokája is megbetegedett, úgy érezte, nem bírja tovább.

Egy családnak egy ilyen szörnyű betegséget is elég átvészelni, nemhogy hármat” – mondta, majd hozzátette, ha tehetné, cserélne a lányával, az ő daganata ugyanis rosszabb helyen van és agresszívebb is. Az apát egyébként az intenzív kezelés és műtét után az év elején engedték haza, most azt reméli, hogy a sok megpróbáltatás után újra egy család lehetnek majd.

“Boldog vagyok, hogy George-dzsal minden rendben van. Nem titok, hogy az ő betegsége okozta a legnagyobb riadalmat a családban. Bízom benne, hogy soha többé nem kell keresztülmennünk még csak hasonlón sem.”

Olvass még többet összetartó családokról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version