Egy terápiás szamárnak köszönhetően mondta ki első szavait a kislány

nlc | 2017. Április 22.
Amber születésekor komplikációk léptek fel, aminek következtében évekig meg sem szólalt. Shocks, a terápiás szamár változtatta meg életét.

Csakúgy, mint Ambernek, a ma már terápiás szamárként élő Shocksnak sem indult épp zökkenőmentesen az élete. Mielőtt a birminghami szamár menhelyre került volna, Shocksot egykori “gazdái” egy néhány méteres kötéllel egy karóhoz kötötték. A szerencsétlen állat onnantól kezdve ott élte az életét: mikor kihívták hozzá az állatvédőket, már csontsovány volt, tele sebhelyekkel.

“Amber és a nővére jóval a szülés kiírt időpontja előtt jöttek a világra”mesélte a The Dodo című lapnak a kislány édesanyja, Austwick. Hozzátette, közvetlenül a születése után Amber életmentő műtéten esett át, ami után teljesen megnémult. “Végső elkeseredésünkben döntöttünk az állatterápia mellett. Szerencsére már az első látogatáskor kiderült, jó döntést hoztunk, Amber és Shock ugyanis első látásra legjobb barátok lettek.”

Austwick a lapnak beszélt arról is, hogy Amber négylábú barátja segített abban, hogy a kislánynak megerősödjenek a hangképzéshez nélkülözhetetlen szervei, így nem egész egy évvel azután, hogy megismerkedett Shockkal, Amber kimondta az első szavait is. “Szeretlek, Shocky – ezek voltak az első szavai” – mesélte könnyes szemmel az anyuka, aki nem tud elég hálás lenni a szamárnak, aki meggyógyította a kislányát.

Olvass még többet terápiás állatokról az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version