Kevés a dolgozó, viszont drága a belépő a magyar fürdőkben

nlc | 2017. Május 02.
Legkésőbb január elsejétől csökkenhet a fürdőszolgáltatások áfája a Magyar Fürdőszövetség reményei szerint. Erre azért lenne szükség, mert a magyar fürdők nem versenyképesek.

Czeglédi Gyula, a Fürdőszövetség elnöke szerint az ágazat versenyképességének megőrzéséhez, a munkaerő megtartásához és a szolgáltatások minőségének emelkedéséhez egyformán szükség lenne a szolgáltatások áfájának 27-ről 18-százalékra csökkentésére. A mérséklésből eredő bevételt béremelésekre és fejlesztésekre fordítanák – mondta, hozzátéve: komoly gondot jelent szinte minden tagjuknál a szakképzett szezonális munkaerő hiánya. Hiány van úszómesterekből, pénztárosokból, többfelé takarítókból is.

A Magyar Hírlapban ismertetett tanulmány szerint az országban mintegy 750 fürdő működik. A költségvetés áfabevétele a 18 százalékos kulccsal 2,7 milliárd forinttal csökkenne az első évben, de az ágazat ezt a kiesést 2022-re behozná, mivel a fürdők bevétele emelkedne.

A tanulmány szerint csak 15 nagy fürdő termel profitot, a regionális intézmények egy része önfenntartó, a helyi fürdők többsége pedig veszteséges és csak önkormányzati segítséggel üzemel. Az elemzés rámutat: hatalmas versenyhátrány a magyar fürdőknek, hogy a magasabb áfakulcs miatt többe kerül a belépő, mint például a szomszédos osztrákoknál.

Exit mobile version