A drogfüggőségről még soha, senki nem osztott meg ennyire erős képeket

nlc | 2017. Július 24.
A kétgyerekes anyuka soha nem akarta megosztani ezeket a fotókat. Végül mégis megtette, hogy másokon segíthessen.

“Ezeket a képeket korábban SOHA nem osztotta meg. Abban se vagyok biztos, hogy valamikor is meg akartam őket osztani” – kezdte döbbenetesen őszinte Facebook-posztját egy kétgyermekes amerikai nő. Melissa Lee Matos évekig élt a heroin fogságában és mint mondja, az élete nem szólt másról, csak a következő adagról.

Melissának hívnak és függő vagyok. Nagyjából egy éve és öt hónapja vagyok tiszta. Ezek a képek, amiket most láttok, akkoriban készültek rólam, mikor még aktív szerhasználó voltam. Így néztem ki. Minden nap” – írta, majd hozzátette, a leggyakrabban a fürdőszobában lőtte magát, épp ezért a férje, sőt, két kislánya is gyakran látta őt ilyen állapotban.

 

BETEG voltam. HALDOKOLTAM. Annyira mélyen voltam, hogy azt hittem SOHA nem gyógyulhatok már meg. El se tudtam képzelni az életemet a szer nélkül. Meg akartam halni, és fel se tűnt, hogy már alig élek.

Melissa posztjában elsősorban azokhoz szól, akik most is aktív szerfüggőséggel élnek. Az anyuka azért könyörög nekik, hogy nézzék meg a fotóit, ahogy – ahogy ő nevezi – egy saját magának előidézett kómában fetreng a fürdőszoba padlóján. “Ez a lány minden centjét drogra költötte, miközben elfelejtkezett róla, hogy van családja, vannak gyermekei akikről gondoskodnia kell.

Ha most ezt olvasod, és éppen azon mész keresztül, amin én, könyörgök, kérj segítséget. Megígérem, hogy számodra is van remény a függőségből. Gyógyulás. Szabadság. És igenis méltó vagy rá. Kérlek, kérj segítséget, és ne szenvedj tovább! Nem vagy egyedül. Csak nyújtsd ki a kezed és hidd el, lesz aki megfogja!

Olvass még többet a függőségről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version