Ne törődj bele! Tanácsok a klimax tüneteinek enyhítésre

nlc | 2017. Július 29.
Mi nők a változó kort is különbözőképpen éljük meg, pont úgy, mint a havi menstruációval járó megpróbáltatásokat. A szerencsésebbek szinte észre sem veszik, míg másokat teljesen megviselnek a klimax időszakában tapasztalható tünetek. Néhány jó tanács, azoknak, akik szeretnék megkönnyíteni saját maguk számára ezt az időszakot.

A klimax, a magyarul változókornak nevezett időszak a nők életében 45-55 éves korban zajlik le, persze kezdődhet előbb is, és ki is tolódhat. Ebben az életszakaszban a női hormon termelődése folyamatosan csökken, majd teljesen leáll, és megszűnik a havi menstruációs vérzés is. Ezek a tények, melyeknek hátterében komoly hormonális folyamatok zajlanak, azok pedig megviselhetik a nők testét és lelkét is.

Ha jön a klimax

A menstruáció végleges elmaradása előtt már vannak klimaxra utaló jelek: amikor is a havi vérzések teljesen rendszertelenné válnak, közti vérzések léphetnek fel, majd teljesen abbamarad a menstruáció. A klimax tünetei nagyon változatosak és szerteágazóak lehetnek, és nem is mindenkinél jelentkeznek, sőt van, hogy időszakosan felerősödik egy-egy tünet, majd teljesen eltűnik.

Klimax enyhítésére ezt (t)edd

Ha nem pont azon szerencsések közé tartozunk, akiknek csak annyi tűnik fel az egészből, hogy már nem kell havonta tampont és betétet vásárolni, a görcsoldó mellé, akkor jó, ha tudjuk, hogy a klimax tünetei egy kis odafigyeléssel enyhíthetőek. Fontos, hogy 45 felett is figyeljünk oda testünkre és lelkünkre egyaránt, s támogassuk szervezetünket, hogy a legkisebb megrázkódtatással átvészelje ezt a sok változással járó időszakot.

 

Exit mobile version