Minél többet napozol, annál jobban véd a DNS-alapú napkrém

Andersen Dávid | 2017. Augusztus 04.
Különleges dolgot fedeztek fel egy amerikai egyetem kutatói: egy speciális, DNS-tartalmú filmréteg segítségével minden eddigi módszernél hatékonyabban védhetjük bőrünket a nap káros sugaraitól.

Közismert, hogy a nap sugárzása károsítja a bőrt, az UV-fény azonban az emberi DNS-re is pusztító hatással van. A Binghamton University kutatói azonban most olyan felfedezést tettek, amelynek köszönhetően a jövőben nem feltétlenül kell majd árnyékba menekülnünk még a meteorológusok és orvosok által ajánlott délelőtt 11-től délután 3-ig tartó időszakban sem.

A kutatók ugyanis egy olyan bevonatot fejlesztettek ki, amely konkrétan DNS-t használ az UV-sugarak káros hatásainak enyhítésére.

“Az UV-fény károsítja a DNS-t, ez pedig nem tesz jót a bőrnek” – magyarázta Guy German, a Binghamton University biomérnöki karának adjunktusa. “Ezért arra gondoltunk, hogy megfordítjuk ezt a folyamatot. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi történik, ha DNS-réteget használunk a bőr védelmére. Az volt az elméletünk, hogy így nem a bőrben lévő DNS károsodik majd, hanem az a réteg, amit felviszünk a bőr felszínére.”

A kutatócsoport egy vékony, átlátszó, kristályos szerkezetű DNS-filmet hozott létre, amelyet UV-sugarakkal kezdtek bombázni. Azt találták, hogy minél több UV-fény érte a filmréteget, annál többet tudott semlegesíteni a káros sugarakból.

“Ez annyit jelent, hogy ha ezt a filmréteget egy napkrémben alkalmazzuk, minél többet maradunk a tűző napon, annál jobb védelmet fog nyújtani a bőrünknek” – tette hozzá German.

Ráadásul, az így kifejlesztett DNS-réteg úgynevezett higroszkópos anyag, vagyis jelentős mennyiségű vizet képes megkötni, többet, mint amennyit a bőr. Vagyis ha egy ilyen filmréteget felviszünk a bőrünkre, az képes lassítani a víz párolgását, ezáltal hosszú időn keresztül biztosítva a bőr hidratálását.

A nap káros sugarai a vízparton fokozottan romboló hatásúak lehetnek (Fotó: Tumblr)

German és csapata a következő lépésben azt vizsgálják majd, hogy a különleges anyagot lehet-e például sebgyógyításra is alkalmazni. A kutatók szerint elképzelhető, hogy így olyan orvosi segédanyagokat hozzanak létre, amelyek akár szélsőséges környezetben is képesek garantálni a sebgyógyulást. Ez annyit jelent, hogy az átlátszó DNS-filmnek köszönhetően lehetővé válhat olyan készítmény létrehozása, amely kötözőanyag nélkül teszi lehetővé egy seb lezárását, így a seb gyógyulását a kötés eltávolítása nélkül figyelhetjük. Emellett a réteg a sebet ugyanúgy védi a nap káros sugaraitól, mint a bőrt, és a hidratálásnak köszönhetően gyorsítja a sebgyógyulást.

Egyelőre nincs információ arról, hogy a kutatók által kifejlesztett különleges anyag mikor kerülhet be az első napkrémekbe, az eredmények azonban biztatóak, így nem lennénk meglepve, ha az első ilyen készítmények már a jövő évi strandszezon környékén megjelennének.

Exit mobile version