Masztektómián átesett nők mutatják meg bátran a testüket

Szántó Eszter | 2017. Október 04.
Kutatások szerint minden nyolcadik nő mellrákos az Egyesült Királyságban.

Sajnos nagyon sok nőt érint a mellrák. Ha nem is saját magukon, de rokonaikon keresztül érintettek sokszor a betegségben. 

Forrás: yahoo.com

Mivel az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek felhívásaképp fotósorozat-kampány készült masztektómián, vagyis melleltávolító műtéten átesett nőkről, akik bátran vállalták, hogy lefotózzák meztelen felsőtestüket.

A fotókat készítő Ami Barwell édesanyja mellrákja ösztönözte a fotósorozat elkészítésére. Az anyánál kétszer is, 1993-ban és 2011-ben is diagnosztizálták a betegséget, végül meggyógyult. Barwell a fotókkal szerette volna megmutatni a rákos betegek bátorságát és szépségét:

Szerettem volna azt az erőt, boldogságot és szexiséget megmutatni a fotókkal, ami ezekből a nőkből árad ugyanúgy, mint egy ilyen súlyos műtéten át nem esett emberen.

A képeken látható nők egy része már a tünetmentes szakaszban van, némelyikük még mindig kezelés alatt áll. Egyiküket, a 46 éves Mel Johnston-t 2014-ben diagnosztizálták mellrákkal, mely később nyirokcsomóira is átterjedt. A kemoterápia és a különböző beavatkozások ellenére az orvosok tavaly megállapították, hogy a rák gyógyíthatatlan. 

A megbetegedésem óta minden olyan lehetőséget ki akarok használni, ami az utamba kerül és maximálisan élvezni az életet. A masztektómia hegeit pedig szeretném eltávolíttatni. Még mindig én vagyok, ugyanolyan értékű nő, mint a műtétem vagy a betegségem előtt, annak ellenére, hogy hiányzik a testem egy része. Meg akartam mutatni, hogy a mellek nem definiálják a szexualitást vagy a nemet.

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

Forrás: yahoo.com

A teljes fotósorozat a Yahoo-n tekinthető meg.

Exit mobile version