Elfertőződött császármetszéskor a hasa, porcukorral próbálták kezelni

nlc | 2017. December 13.
Fél évvel a császármetszés után is nyílt seb tátong egy édesanya hasán, aki szüléskor összeszedett egy kórházi fertőzést. Sebe lassan gyógyul, eleinte porcukorral is kezelték az egyik budapesti kórházban. Perelni készül.

Andrea a 37. hetében a terhességi vizsgálaton jelezte, hogy nagyon vizesedik, de állítása szerint az orvosok nem foglalkoztak a panaszával. Egy héttel később aztán a szűrővizsgálaton komplikációk léptek fel, ezért azonnal meg kellett szülnie. „A császárnál elmondták, hogy bele is halhatunk, azt mondták, hogy vagy én maradok ott, vagy a babám, vagy mindketten belehalunk. Ha megszülöm, akkor agyvérzést kapok, ha császárral veszik ki, akkor pedig be fog gyulladni a hasam. Így is lett” – ezt mondta Andrea a Tényeknek. 

Közölte, hogy a szülés után súlyosan vérszegény lett, belázasodott, a hasán pedig egy gyanús folt jelent meg. Bent kellett maradnia a kórházban, ahol végül kiderült, hogy elfertőződött a sebe. A Tényeknek úgy fogalmazott, hogy az orvosok még porcukrot is tettek a sebére, hogy a gennyesedést megállítsák.

A véraláfutásra hasonlító folt azonban nem akart elmúlni, egyre nagyobb lett, és idővel elfeketedett, elhalt a bőre, amit aztán ki kellett vágni. Azóta ez a seb nem gyógyult be, továbbra is nyílt. 

Ugyanabban a kórházban Andreához hasonlóan járt Cintia is, akit a Tények egy korábbi riportjában mutatott be. A két édesanya azóta ügyvédet fogadott, és úgy döntöttek, hogy együtt perlik be a kórházat.

Exit mobile version