Legutóbb két nappal ezelőtt meséltem el egy ismerősömnek, hogyan sikerült végül leszoknom a cigarettáról. Persze csak az utolsó történetre koncentráltam, amit végül siker koronázott. Most, hogy több mint öt és fél éve nem gyújtottam rá, ki merem mondani ezt. De arról ritkábban beszélek, hányszor próbáltam meg letenni a cigarettát, mire végül tényleg sikerült. Az első komolyabb(nak hitt) elhatározásom egy amerikai úthoz kötődött. Úgy voltam vele, hogy ott úgyis tilos cigizni a legtöbb helyen, ez nyilván segíteni fog. Különben is, ha kibírom az összesen 15 órás repülőutat cigi nélkül, akkor bármennyit kibírok. Ez a bármennyi négy nap volt egészen pontosan. Az ötödik reggelen úgy keltem, hogy ölni fogok, ha nem jutok nikotinhoz. Nem öltem. Csak magamat gyilkoltam még szorgalmasan egy ideig.
2011 szilvesztere volt a következő kiszemelt dátumom. Tudjátok, akkor volt, hogy újév napjától betiltották a dohányzást zárt szórakozóhelyeken, akkor egy kolléganőmmel, egymást támogatva próbáltunk leszokni. Az éjféli koccintás előtt még gyorsan elszívtunk egy szálat, aztán többet nem… Úgy másfél óráig tartott is a nagy elhatározásunk.
Végül egy kétoldali tüdőgyulladás jelentette az utolsó cseppet a pohárban. Akkor már tényleg nagyon zavart, hogy állandóan büdös a kezem, a hajam, a ruhám, arról nem is beszélve, hogy irgalmatlan összeget emésztett fel a napi egy doboz cigi már akkor is. Aztán amikor tényleg komolyan beteg lettem, volt időm gondolkodni azon, meddig akarom még asztmás emberként gyilkolni magam. A gyógyulás után még volt egy-két becsúszó szál, de egy augusztusi napon, miközben a tikkasztó hőségben épp a teraszon füstölögtem, hirtelen elegem lett magamból. Elegem lett a gyengeségemből és az ostoba tényből, hogy egy szer körül forog a fél életem, pazarlom rá az egészségemet, a pénzt. Hát normális vagyok én? Dühösen elnyomtam a csikket, és soha többet nem gyújtottam rá.
Persze nem én voltam az első függő a családban. Anyám például nem érhette meg, hogy leszokjak a cigiről, pedig 2012-ben még csak 54 éves lett volna. És abban, hogy nem örülhetett a sikeremnek, nagy szerepet játszott 20 év alkoholizmus. Pokol volt az élet mellette, amikor ivott, és a mennyben jártam, amikor sikerült egy-két napig megállnia. Ő is sokszor elhatározta, hogy leszámol a függőséggel, de nagyon sokáig a szesz bizonyult erősebbnek. Nála az utolsó csepp a pohárban szintén egy komoly betegség volt, amit még éppen a rákot megelőző állapotban sikerült elcsípni. Volt egy nagyon fájdalmas és kellemetlen következményekkel járó műtéte. De ez kellett ahhoz, hogy észhez térjen, és rádöbbenjen, hogy ha szeretne még pár évet élni, akkor haladéktalanul le kell mondania az italról. Hónapokig sóvárgott még utána, ingerlékeny volt, állandóan izzadt, de élni akart. És hála a makacsságának, adatott még nekünk tíz tiszta, szép év, ami döntően megjavította a kapcsolatunkat.
Mérhetetlenül tiszteltem azért, hogy mindenféle segítség nélkül két évtized után egyik napról a másikra le tudta tenni a poharat. Bárcsak előbb sikerült volna. Talán még ma is élne…
A függőségeinktől megszabadulni mindig pokoli nehéz. Azok, akiknek van személyes tapasztalatuk e téren általában pontosan emlékeznek arra, ami az utolsó lökést adta nekik ahhoz, hogy tiszta útra térjenek. Mert mindig van egy utolsó csepp. Erről szólnak a most következő vallomások is.
Tulajdonképpen jól jártam azzal, hogy letartóztattak. Ez adta az utolsó lökést, hogy végre őszintén szembenézzek magammal és józan útra térjek. Már három éve teljesen tiszta vagyok.
Az LSD tönkretette az életemet. A második idegösszeroppanásom után döntöttem úgy, hogy vége, elég volt. Azóta tiszta vagyok.
Ez az első alkalom, hogy leszokóban vagyok a heroinról. Végre van rá nyomós okom: az újszülött fiam és a szerelmem. Nem veszíthetem el őket.
Az alkoholizmusom derékba törte a katonai pályafutásomat, cserbenhagytam miatta a feleségemet és a gyerekeimet. Ma már józan vagyok, de még mindig elveszettnek érzem magam.
Heroin- és gyógyszerfüggő voltam. Akkor szoktam le, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Most van egy kisfiam, és nagyon boldog vagyok, de a mai napig sóvárogva gondolok az anyagra. Senki sem tudja, hogy így érzek.
Azért hagytam abba a drogozást, mert romba döntöttem vele a legjobb barátom életét. De ő megbocsátott. Három éve vagyok tiszta, neki köszönhetem az életemet.
A drog és az alkohol romba döntötte a modellkarrieremet, és feldúlta az egész életemet. Büszke vagyok, hogy végül elmentem egy elvonókúrára. De még bele kell lazulnom a józan életbe. Nagyon félek, hogy vissza fogok esni.
Amikor drogoztam, állandóan félreléptem. Végül elegem lett ebből, és eldöntöttem, hogy az őszinte utat választom, leteszem a drogot, és tiszta szívemből szeretni fogom a páromat.
Egy 32 órás LSD-trip után döntöttem el, hogy leszámolok a kábítószerrel. Életem legborzalmasabb élménye volt.
A kislányom most 4 éves. Az anyja elköltözött vele, mert nem bírták elviselni a függőségemet. Már tiszta vagyok, de egyszerűen nem találom őket. Ők jelentették a legfőbb motivációt a leszokásomhoz, és nagyon fáj, hogy nem láthatják, milyen messzire jutottam.
A családom és a barátaim segítettek, hogy leszámoljak az itallal. Elmondhatatlanul hálás vagyok nekik. Nélkülük sosem sikerült volna.
Még nem vagyok 20 éves, de már gyógyulófélben lévő alkoholistának mondhatom magam. Azért döntöttem a leszokás mellett, mert elegem lett abból, hogy állandóan bántom a szeretteimet. Életem legjobb döntése volt, hogy leszoktam, de nagyon nehéz a tiszta utat járni, amikor az ördög mindig ott ólálkodik a nyomomban.
Megnéztem a Netflixen a Gyilkos nyugalom című filmet, és eldöntöttem, hogy leszokom a kábítószerről. Ki gondolta volna, hogy egy film hozza meg az életemben a döntő lökést?
A függőségem miatt megszakadt a kapcsolatom egy jó barátommal. Nemrég meghalt, és én kénytelen vagyok megbocsátani magamnak. Most hétfőn volt két éve már, hogy tiszta vagyok.
15 évesen lettem heroin- és metamfetaminfüggő. Amikor terhes lettem, akkor álltam le. 17 voltam akkor.
(via)