Egészség

13 csapda: ezen áll vagy bukik, hogy sikerül-e letenned a cigit

Innen üzenjük: kitartás azoknak, akik január elsején letették a cigarettát. Túl vannak két tiszta héten, csak így tovább! Sajnos lesz még néhány akadály, de ha tudjuk, mik azok, már nem is olyan ijesztőek.

13 csapda: ezen áll vagy bukik, hogy sikerül-e letenned a cigit

 

Ha azok közé tartozol, akik komolyan veszik a fogadalmaikat, és január elseje óta nem gyújtottál rá, akkor az első három kemény nap és a lazulósabb időszak után most újra nehezebb időszak következik, ugyanis a harmadik hét után kezd teljesen kiürülni a szervezetből a nikotin. Ekkor nagyon fontos, hogy ellenállj a csábításnak, és ne kövesd el a leszokni vágyók tipikus hibáit.

Csapda 1.: „De hát semmi bajom!”
Sokan azért nem tudnak leszokni, mert nem érzékelik igazán a káros következményeket. Fiatal, erős férfiként vagy csinos nőként nehéz elképzelni magunkat betegen, legyengülten, idős korunkban. Úgy érezzük, hogy ez nemcsak messze, de tulajdonképp elérhetetlen távolságban van számunkra. Emiatt van az, hogy a fiatalokat általában nem a tüdőrák veszélyével riogatják az egészségügyisek, hanem inkább a bőr korai ráncosodásával vagy az impotencia/meddőség veszélyével – ettől valószínűleg jobban fél egy tinédzser.

13 csapda: ezen áll vagy bukik, hogy sikerül-e letenned a cigitCsapda 2.: Nem akarod eléggé
Bár az eszeddel tudod, hogy miért őrülten fontos letenni a cigit, a lelked még nem készült fel a változásra. Talán túl érzékeny vagy mostanában, talán nem elég stabil a magánéleted, talán a munkád túl stresszes, mindenesetre előfordulhat, hogy a rossz szokás túlságosan erősen jelent egyet a menedékkel. Mindannyian hallottunk már sztorikat vasakaratú emberekről, akik napi több doboz után „egyik percről a másikra” hagyták abba a dohányzást. Ez nem megy mindenkinek, és nem is baj, ha a te tempód más, de az tény, hogy az elszántságot a legjobb módszer sem pótolja.

Csapda 3.: „Miért is csinálom ezt az egészet?”
Az írott szó befolyásolja a tudatunkat. Vegyél elő egy papírt, és írd össze, mi mindent nyersz azzal, ha betartod a fogadalmad. Javul az egészségi állapotod, véded a családod, rengeteg pénzt spórolsz, nem lesz körülötted dohányszag, jobban teljesítesz majd a munkahelyeden, és néhány év alatt képes annyira kitisztulni a szervezeted, mintha sosem cigiztél volna. Igaz például az, hogy a cigaretta nagymértékben rontja a fogamzóképességet azzal, hogy gátolja a petesejtek érését, de a ciklusod is rendeződik, ha már nem füstölsz.

Csapda 4.: Ellenérveket keresel
„Már legalább tíz éve dohányzom, ennek a hatásait már úgysem lehet helyrehozni!” – sosem szabad átadnunk magunkat efféle negatív gondolatoknak. A leszokás szempontjából egyáltalán nem számít, ki hány évet dohányzott és mennyit szívott. Nagyon sok faktorban azonnali javulást tapasztalhatsz abban a percben, amint felhagysz a rossz szokásoddal.

Csapda 5.: Túl nagy az önbizalmad
„Leteszem és kész, nem kell nekem semmiféle rásegítés.” Az erős dohányosoknak nagyon kis százaléka képes csupán saját erejéből megtisztulni. És nem is biztos, hogy érdemes önmagunkra hagyatkozni, hiszen a nikotinpótló készítmények (rágógumi, tapasz és hasonlók) megkétszerezik a siker esélyét. Ehhez mintegy két-három hónap kell, ezalatt csökkenő adagokban jut a szervezetbe a nikotin, így nincsenek elvonási tünetek, vagyis rossz közérzet, gyengeség, aluszékonyság, farkaséhség, és persze a kivédhetetlen késztetés, hogy az öngyújtó után matass.

13 csapda: ezen áll vagy bukik, hogy sikerül-e letenned a cigitCsapda 6.: Egy lapra teszel fel mindent
Mivel a függőség több tényezőből áll össze, érdemes többféle fegyvert bevetni ellene. Van, aki a megkönnyebbülést keresi a cigiben, van, aki az örömérzetet, másnak egyértelműen a nikotin „hiányzik” a szervezetéből – a módszerünket saját motivációink szerint válasszuk meg. Az akupunktúra, a pszichoterápia vagy az autogén tréning elsősorban a lelkünkre hat, a nikotinpótló rágógumik és tapaszok a kémiai függőséget csökkentik úgy, hogy a fokozatosság miatt ez kevéssé fájdalmas.

Csapda 7.: „Megérdemlek egy kis jutalmat!”
A legtöbb fogadkozónál általában az első hónap sikerélménye után kerül elő a gondolat: „Egy hős vagyok ezzel a teljesítménnyel, most igazán megérdemlek egy jutalomcigit!” Ezzel már kész is a baj, hiszen sajnos egyhavi tisztulás még nem jelenti azt, hogy megszűnt a függőség. Három próbálkozóból kettő épp így esik vissza. Ami nagy kár, mert azok harmada, akik ilyenkor nem gyújtanak rá, innen már legalább egy évig kibírja, de 15 százalékuk végleg felhagy a káros szenvedéllyel.

Csapda 8.: Üres a kezed
Meglepő, de a dohányosok 80 százaléka egyáltalán nem nikotinfüggő; a cigarettázás mint szertartás fontos a számára. Kiemelni egy szálat, megfogdosni, meggyújtani, játszani az öngyújtóval érezni-látni, ahogy száll a füst… Ebből az alapvetésből kiindulva készít sok gyártó műcigit: kis dobozkát vagy épp szipkát, amit kattogtatni lehet, ami füstöt ereget. De nem muszáj fizetni ezért. Ha megnyugtat, hogy valamit fogdosol, tartasz a kezedben, akkor rendszeresíts erre bármilyen kis tárgyat. Az fontos, hogy ennek ne legyen köze a cigarettázáshoz, társaságban például legyen a kezed ügyében egy pohár – a nikotinfüggőkön ez sajnos nem segít.

Csapda 9.: Üres az időd
Ne áltassuk magunkat: nekünk is szükségünk lesz pótcselekvésre. Sajnos csaknem mindenkire igaz, hogy egyik függőségét csak egy másikkal tudja kiváltani. Ettől azonban nem kell megrettenni, vannak egészen szelíd műfajok is. Fogalmazzunk függőség helyett inkább így: valami, amit szenvedéllyel csinálsz. Tipikusan ilyen például az ismerkedés vagy az edzés; nagy bajod nem lehet tőle, ha kicsit emeled az adagod. A bulizás nem a legjobb erre a célra – de ezt magyaráznunk sem kell. Egy idő után viszont muszáj lesz a „rázósabb” helyekre is lemerészkedned, de akkor már nem is lesznek olyan veszélyesek.

13 csapda: ezen áll vagy bukik, hogy sikerül-e letenned a cigit

 

Csapda 10.: Hízásnak indulsz
Sajnos tény: a férfiak átlagosan 3, a nők 4 kilót híznak, amikor abbahagyják a dohányzást. Ennek egyik oka az, hogy a nikotin már sem étvágycsökkentőként, sem anyagcsere-serkentőként nem hat rájuk, ezen kívül az ízek-szagok miatt több örömöt ad az étkezés, amire szükség is van – naná, hogy pótcselekvésként. Sajnáljuk, de ez soványka érv a visszaszokásra – felejtsd is el! A lényeg, hogy legyél szigorú magaddal, hiszen ha nem viszel be a megszokottnál több kalóriát (vagy többet égetsz el), akkor cigi ide vagy oda, nem fogsz hízni, az anyagcseréd pedig körülbelül fél év alatt megnyugszik, beáll normál szintre.

Csapda 11.: Nem árulod el, hogy le akarsz szokni
Sokan azért tesznek így, hogy ne ugrassák őket, illetve ne mindig ez legyen a téma, ha társaságba mennek. Igen ám, csakhogy egyrészt így nem tudnak segíteni sem téged, másrészt egyre nehezebb lesz hárítani a kínálást.

Csapda 12.: Mindenkinek elújságolod, hogy le akarsz szokni
Ha túl sok embernek mondod el a célodat, biztosan lesz köztük néhány megrögzött cigista, akik elég gyermetegek ahhoz, hogy folyamatosan ugrassanak és provokáljanak. Ha csak viccből teszik is, ez igen rossz hatású lehet. Egyszóval: mindenki mérje fel, hogy az ő társaságában melyik stratégia az életképesebb.

Csapda.: 13: „Egy szál belefér”
Tudjuk, hogy fájdalmas, de muszáj kimondanunk: ha már leszoktál, ne tegyél magadnak semmilyen engedményt (bár lesznek nehéz pillanatok). Képzeld azt, hogy sosem cigarettáztál, így valóban nem lesz értelme, hogy ennyi idősen „elkezdd”!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top