A fél internet megsiratta a férfi és gumikacsái történetét

nlc | 2018. Április 24.
A fia tette közzé.

Connor West most 21 éves, és a texasi A&M Egyetemen tanul, de eredetileg New Jersey-ben éltek a családjával.

2007-ben édesapjánál rákot találtak, és kezelése részeként az orvosok nagy sétákat írtak elő neki. Különös módon az apa néhányszor egy-egy apró gumikacsával tért vissza, amelyeket a járdán talált. Összesen három ilyen játékot hozott haza, s ezeket a család egy idő után talizmánként kezdte használni.

Nehezebb napokon babonából meg-megcsókolták a kacsák fenekét, egy idő után pedig Connor édesapja rászokott arra, hogy a kacsákat különböző helyeken elrejti, hogy szerencsét hozzanak annak, aki megtalálja őket.

Fotó: Twitter/ConnorJ_W

Az apa 2014-ben hunyt el, a kacsák sorsa pedig tisztázatlan maradt. Connornál maradt kettő közülük, a harmadikról viszont azt hitte, az édesanyja tette el.

Ahogy Connor tweetjéből kiderül, nem ez volt a helyzet:

„Ma kinyitottam a kocsim hátsó pohártartóját, amit ezek szerint egy ideje már nem tettem meg. Apa, te zseniális hülye!”

Connor bejegyzését több mint ötvenezren osztották meg, és ismeretlenek is biztosították részvétükről, miközben hasonló saját élményekről számoltak be. A fiú válaszként a következőket írta:

„Mivel általában elég magamnak való vagyok, nagyon meglepett ez a sok támogatás, amit kaptam. Üzenem az új barátaimnak és az idegeneknek, akik olvassák ezt, hogy ma tegyetek valami kedveset valakiért. Legyetek valaki gumikacsái!”

Forrás: BuzzFeed.

Kiemelt képünk: Twitter/ConnorJ_W

Exit mobile version