Robotműtő és óvoda is lesz a dél-budai szuperkórházban

nlc | 2018. Április 26.
A tervek szerint 21. századi technológiával végzik majd a gyógyítást az öt év múlva megnyíló Dél-budai Centrumban.

Nem is annyira kórház, inkább egészségpláza lesz a dél-budai szuperkórház, amely a tervek szerint öt év múlva megnyílhat. Több szolgáltatás és üzlet gondoskodik majd arról, hogy az ott töltött idő kellemesebb legyen – mondta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a Borsnak.

A gyógyítást 21. századi technológiával végzik majd, összetett informatikai rendszer felügyeli a működést, de lesz robotsebészeti műtő, sőt egyes osztályokra is robotok juttatják el a gyógyszereket.

Sürgősségi centrumként 1,2 millió ember ellátásáért felel majd a kórház. Lesz benne integrált mentőállomás, két helikopterleszálló, a dolgozóknak pedig nővérszálló, óvoda és bölcsőde.

Az intézmény szakmai bázisát a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház adja majd, ahonnan az aktív osztályok költöznek át a Dél-budai Centrumba. Állítólag már most nagy az érdeklődés, külföldön dolgozó magyar egészségügyi szakemberek figyelmét is felkeltette a szuperkórház.

A tervpályázatot heteken belül kiírják, a terveket a nyár végéig kell a pályázóknak elkészíteniük.

Exit mobile version