Lemondott a pizzáról, 130 kilót fogyott

nlc | 2018. Május 03.
Már alig bírt járni a férfi, amikor rászánta magát a változtatásra.

Logan Goodall súlya 2010-ben kezdett kicsúszni az irányítás alól, amikor meghalt az édesapja, és felesége is elhagyta. Akkori, fatelepi munkáját kénytelen volt feladni, mert már nem volt képes a fizikai feladatok elvégzésére. Állapota egyre súlyosbodott, egy idő után a kormány mögé sem fért oda, végül már a házat sem hagyta el, annyira szégyellte kinézetét. 

„Teljesen értéktelennek éreztem magam. Semmi sem sikerült, amit megpróbáltam. Elkezdtem diétázni, semmi sem történt. 260 kilós voltam ekkor, és annyira gyűlöltem magam, hogy úgy gondoltam, mindenkinek szívességet tennék, ha meghalnék. Két évig nem hagytam el a házat. Teljesen visszavonultam, és nagyon erősen szorongtam.”

A férfit már név szerint ismerte a pizzafutár, aki minden nap 6000 kalóriát tartalmazó pizzákat szállított ki Logannek.

De aztán 2017 januárjában a férfi kórházba került, miután nem kapott levegőt a lépcsőn való lefutás után. Oxigénszintje veszélyesen alacsony volt, 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, valamint vérrögöket találtak a tüdejében, és pangásos szívelégtelenséget is megállapítottak az orvosok.

Határozottan azt tanácsolták Logannek, hogy azonnal változtasson, ha életben szeretne maradni. A férfi végre felfogta, hogy az életével játszik, így cselekedni kezdett, lecserélte a pizzát natúr csirkére és salátára, és fogyókúrába fogott.

A férfi most 130 kilót nyom, hatalmas változáson ment át, az egész életmódján sikerült változtatnia, és még cukorbetegségét is sikerült visszafordítani.

„Az életem megváltoztatása volt az egyetlen lehetőség számomra. Nem volt választásom, ha látni akarom a gyermekeimet felnőni.”

 

Daily Star

Exit mobile version