Vagyonokat fizet egy cég annak, aki felszed, majd lead 30 kilót

nlc | 2018. Június 15.
Több millió forintnyi fontot ajánlanak fel annak, aki részt vesz a cég különleges fogyási programjában.

A Bark.com 10 000 fontot (3,6 millió forint) hajlandó fizetni annak, aki vállalja, hogy először felszed, majd lead 30 kilót helyi személyi edzőik segítségével. Hogy miért? A program célja annak bemutatása, hogy rövid idő alatt jelentős mennyiségű súlycsökkenés történhet. A 18. életévét betöltött jelentkezőnek három hónap alatt kell 30 kilót híznia, majd ugyanennyi idő alatt kell leadnia a felszedett súlytöbbletet, valamint legalább heti öt edzésen képesnek kell lennie teljesíteni.

Ezek a tevékenységek nagyon változatosak, közöttük szerepel a kerékpározás, az úszás és a boksz. A folyamat a cég és a személyi edző rendszeres felügyelete alatt, biztonságos módon történik, amit orvosi ellenőrzés előz meg, hogy a résztvevő biztosan a megfelelő egészségügyi állapottal rendelkezik-e.

2017-ben Nyugat-Európában Nagy-Britannia lett a legtúlsúlyosabb ország, ahol a lakosság nagyjából 27%-a klinikailag elhízott, és további 36% -a túlsúlyos volt.

Kai Feller, a Bark.com társalapítója elmondta:

„Nem titok, hogy az elhízás valóságos probléma ebben az országban. Az emberek könnyedén híznak, de nem tudják, hogyan kezdjenek bele a fogyásba. Remélem, ez a projekt bemutatja, hogy elérhető cél a nagy mennyiségű tömeg elvesztése a megfelelő tanácsokkal, támogatással és elkötelezettséggel. Ez egy életet megváltoztató lehetőség, hogy valaki felbecsülhetetlen értékű egészségügyi és táplálkozási ismereteket szerezzen, és még pénzt is keressen a folyamat során.”

Daily Star

Exit mobile version