Kiderült, hol a legboldogabbak a gyerekek

nlc | 2018. Június 17.
48 országot vizsgáltak a nemzetközi felmérésben. Megvan, mely nemzet gyerekei a legelégedettebbek és a legoptimistábbak a jövőjüket illetően.

A holland iskolások érzik a legjobban magukat a fejlett világ országainak gyerekei közül – derült ki egy, 48 országban készített felmérésből. A megkérdezett 7 ezer holland gyerek közül a fiúk 94 százaléka, a lányoknak pedig 84 százaléka boldog életre számít – ezek kiemelkedő értékek az OECD országok gyerekei között.

Nagyon sokan mondták a hollandok közül, hogy az osztálytársaik általában kedvesek és segítőkészek.

Mint a felmérésből kiderül, sokkal kevesebb a holland gyerekek között a túlsúlyos, kevesebben vesztik el a szüzességüket 15 éves koruk előtt, kevesebben éltek át iskolai zaklatást és stressz, valamint kevesebbet isznak és dohányoznak, mint hasonló korú társaik a többi vizsgált országban.

(via)

Exit mobile version