Nem a Honvédkórház hibája, hogy meghalt a beteg a sürgősségin

nlc | 2018. Augusztus 17.
Lezárult a rendőrségi nyomozás az 58 éves férfi halálának ügyében. Bár a beteget rosszul sorolták be az ellátási sorrendben, nem ez okozta a halálát.

Január végén mi is beszámoltunk arról, hogy egy 58 éves férfit súlyos hasi fájdalmakkal vittek be a Honvédkórház sürgősségi osztályára. A beteget többszöri kérésre sem látták el, csak fél napi várakozás után műtötték meg, de akkor már késő volt. A férfi másnap délelőtt meghalt.

A 24.hu most azt írja, a rendőrség lezárta a nyomozást az ügyben. A beteg teljes kórdokumentációja és igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján megállapították, hogy nem történt bűncselekmény.

A határozat szerint a beteget rossz ellátási kategóriába sorolták a sürgősségi osztályon (az úgynevezett triázs-rendszerben). A szükséges és indokolt vizsgálatokat azonban elvégezték, később pedig minden a szakma szabályai szerint történt.

Azt írták, hogy a beteg eleve olyan állapotban került kórházba, hogy már menthetetlen volt. Nem az okozta a férfi halálát, hogy később látták el, mert az életét egy hamarabb elvégzett műtéttel sem lehetett volna megmenteni. A visszafordíthatatlan bélelhalás már otthonában megkezdődött.

Exit mobile version