Hiányzik mind a négy végtagja, mégis szuperapu

nlc | 2018. Augusztus 20.
Műkarokkal és műlábakkal éli életét egy áramütés miatt, de a fogyatékossága ellenére is ellátja ikerlányait.

Szörnyű balesetet szenvedett a 34 éves állványozó, Jamie Mines. Az angliai Frome-ban élő férfit 33 ezer voltos áramütés érte, majd lezuhant 4 méter magasból egy félig kész fémtetőről. Tíz hetet töltött az intenzíven a tehetséges focista, akiért barátnője, a 26 éves Harley Ware és ikerlányai, Savannah és Isabella aggódtak.

A pár idén februárban barátsággal különvált, Jamie ugyanis nem akart teher lenni párja számára. A baleset következtében a férfi valamennyi végtagját amputálták, jelenleg művégtagokkal él, ám a testi fogyatékossága ellenére is el tudja látni magát, illetve apai kötelességét is ellátja, sokat foglalkozik az ikrekkel.

Forrás: SWNS

Gondozók naponta kétszer jönnek hozzá, de az alapvető házimunkákban művégtagokkal is jól boldogul: kitakarítja a lakását, főz magára, valamint a kislányaira, amikor hetente egyszer meglátogatják. Mint mondja, ezeknek a látogatásoknak él. Ilyenkor a karjaiba veszi a kicsiket, elviszi őket a parkba, sőt még a kerti trambulinon is ugrál velük.

Forrás: SWNS

Jamie mindennap eljár az edzőterembe, tervezi, hogy folytatja a futballt, és szeretne paralimpiai futó lenni, ha majd megkapja a speciális futólábat.

(via)

Exit mobile version