Egy nő addig nyomkodta a telefonját, amíg már nem tudta mozgatni az ujjait

Sipos Márta | 2018. Október 24.
Szólt is neki az orvos, hogy most már álljon le.

Íme egy modern kori tanmese: egy kínai nő azzal töltötte az egyhetes szabadságát, hogy folyamatosan nyomkodta az okostelefonját. Állítása szerint csak akkor tette le a készüléket, amikor aludni ment.

Ennek fényében nem meglepő, hogy hamarosan egyre erősödő fájdalmat érzett a jobb kezében. Persze a telefont ettől még nem rakta le, a dolognak pedig az lett a vége, hogy a nő már

egyáltalán nem tudta mozgatni az ujjait.

null

null

A nő repült is a sürgősségire, ahol kiderült, hogy azért szerencsére nincs olyan nagy baj, csak egy átlagosnál komolyabb ínhüvelygyulladásról van szó – írja a LadBible.

Most már jobban van, de az orvosnak külön figyelmeztetnie kellett a nőt, hogy néha tartson szünetet, miközben pörgeti a Weibót – vagyis a kínai Facebookot.

Pexels

Exit mobile version