Beteg diáknak adja az egyik veséjét a tanárnő

nlc | 2018. Október 26.
A tanárnő már korábban is felajánlotta az egyik veséjét egy barátjának, ő azonban nem fogadta el. Azt mondta, adja inkább egy gyereknek.

A 12 éves Hayden Diazról, a louisianai F. K. White-középiskola diákjáról a 2016–17-es tanévben derült ki, hogy vesebeteg. A fiúnak mindennap 13 órás dialízisre volt szüksége.

Heather Mallet, az iskola egyik tanára sosem tanította Haydent, de valaki elmesélte neki az időközben Texasba költözött fiú történetét. Heather pedig úgy döntött, neki adja az egyik veséjét.

(Thinkstock)

A tanárnő egyik nagyon jó barátja néhány éve szintén dialízisre szorult, és Heather neki is felajánlotta volna az egyik veséjét, a férfi azonban nem fogadta el, inkább azt mondta, adja egy gyereknek. A barát 2016-ben elhunyt. Amikor Heather hallott a beteg kisfiúról, úgy érezte, ez egy jel, itt az idő segíteni.

„Ez egy hatalmas áldás. Készen állok, és ő is a következő lépésre, hogy végre lekerüljön a dialízisről, és újra gyerek lehessen” – fogalmazott Hayden édesanyja, Gloria.

via

Exit mobile version