Ellentmondásos eredményeket hozott a K&H felmérése, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta – írja a Világgazdaság. Míg a 30–59 évesek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, a megkérdezettek 14 százaléka teljesen biztos benne, 17 százalékuk pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri a nyugdíjas kort.
A férfiak, a harmincasok és a falvakban élők különösen pesszimisták. A válaszadók 17 százaléka mondta azt, hogy rossz egészségügyi állapota miatt szinte biztosan kórházba kerül idős korára, és ugyanennyien gondolják azt, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idősotthonban kell töltenie nyugdíjas éveit.
A megkérdezettek a jelenlegi egészségügyi helyzetükről is nyilatkoztak: 90 százalékuk eddig megúszta komolyabb baleset nélkül, 78 százalékuknak pedig még komolyabb betegsége sem volt. A jó egészségért azonban kevesen tesznek: tízből hét ember betegen is bejár dolgozni, bár ebben a kérdéskörben megfigyelhetők regionális eltérések. A Kelet-Magyarországon élők közel 80 százaléka megy dolgozni a betegsége ellenére, a központi – Budapestet is magában foglaló – térségben azonban ennél kevesebben (66 százalék) tesznek így.
A többség ráadásul betegen sem feltétlenül fordul szakemberhez, a válaszadók 70 százaléka azt mondta, nem szívesen megy orvoshoz, inkább otthon kúrálja magát. Szűrővizsgálatokra is csak 55 százalék – és inkább a nők – járnak rendszeresen. Az idősebbek komolyabban veszik a megelőzést: az 50-es korosztály kétharmada, a fiatalabbaknak kevesebb, mint fele fordul meg rendszeresen szűrővizsgálatokon.
Tízből hatan állították azt, hogy legalább napi 7-8 órát tudnak aludni. Hetente a válaszadók kevesebb, mint fele sportol rendszeresen. Leginkább a harmincasok szakítanak időt a sportra, legkevésbé pedig a falvakban élőknek jut idejük a testmozgásra.