Felmondott az összes betegszállító a hatvani kórházban

Mona | 2019. Március 15.
Az intézményben hamarosan gond lehet a betegek szállításával.

A RTL Híradó úgy értesült a Független Egészségügyi Szakszervezettől (FESZ), hogy a beteghordók azért hagyják ott a hatvani Albert Schweitzer Kórházat, mert nagyon keveset keresnek, annak ellenére, hogy rendkívül sokat, havonta több mint 300 órát dolgoznak (csak a februári rövid hónapban 310 órákat a létszámhiány miatt), ráadásul ki vannak téve többféle fertőzésveszélynek, ezért azonban nem kapnak semmilyen pótlékot.

A legalacsonyabb a bérük, nagyon soknak csak a 149 ezer forintos minimálbér az alapbére, aminek a nettó összege a 100 ezer forintot sem éri el, és emiatt nagyon sokan többletmunkát vállalnak” – mondta el a FESZ elnöke.

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő úgy tudja, már így is alig volt betegszállító a kórházban. A szakszervezeteknél azt is mondják, országszerte gond a kórházakban, hogy kevés a betegszállító, és ezért nagyon sokat kell dolgozniuk. Van olyan intézmény, ahol sztrájkra készülnek,

A hatvani kórház az RTL Híradónak elismerte a felmondást. Mint írták: a betegszállítók közalkalmazotti jogviszonya május 1-jén szűnik meg, az intézmény gondoskodik a pótlásukról.

Kiemelt kép: RTL Híradó – videó

Exit mobile version