Drámai ütemben terjed a kanyaró Európában

nlc | 2019. Augusztus 29.
Az év első felében már 90 ezer megbetegedést regisztráltak.

Világszerte nőtt a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt – áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésében. E szerint 2019 első felében egyedül Európában csaknem 90 ezer kanyarós esetet regisztráltak.

„A vakcinákkal kapcsolatban keringő téves információk épp olyan fertőzők és veszélyesek, mint maga a betegség, amely a segítségükkel terjed”

– idézi a közlemény Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, a szervezet főtitkárát.

Kanyaróval fertőzött Fülöp-szigeteki gyerek keze egy manilai közkórházban 2019. február 7-én (Fotó: MTI/EPA/Francis R. Malasig)

Kate O’Brien, a WHO oltásokért felelős központjának igazgatója genfi sajtótájékoztatóján szintén az oltásellenes kampányokat, valamint a rossz egészségügyi ellátórendszereket tette felelőssé a betegség terjedéséért.

A jelentés hivatkozik egy tavaly júniusi felmérésre is, amely szerint a vakcinákba vetett bizalom magasabb a szegényebb országokban, a fejlett országokban viszont egyre többen kételkednek az oltások hatásosságában. Ennek következtében a járvány olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol erre rég nem volt példa. Megbetegedéseket jelentettek az Egyesült Királyságból, Albániából, Görögországból és Csehországból is, noha e négy ország korábban bejelentette, hogy sikeresen felszámolták a betegséget.

A jelentés hangsúlyozza, hogy 2019-ben a januártól júniusig terjedő időszakban a kanyarós esetek száma a duplájára nőtt 2018 hasonló időszakához képest. A legsúlyosabb járványokat a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Madagaszkárról és Ukrajnából jelentették. Az ukrán egészségügyi minisztérium februári jelentése szerint eddig nyolcan haltak meg a betegségben.

A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyerekeket támadja meg. A fertőzöttek a kanyaró szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat.

(MTI)

Exit mobile version