„Azon a reggelen, akkor 1991-ben egyszerre voltam mérhetetlenül izgatott és szuper ideges: sok minden járt a fejemben, a szex mondjuk pont nem” – kezdi a Vice-nak adott hosszú interjúját Ida Sabelis, az amszterdami Vrja Egyetem antropológus professzora. Hozzáteszi, miután az egész fiatalkorát azzal töltötte, hogy a női egyenjogúságért kampányolt, azon a reggelen meglehetősen rosszul érintette, hogy miközben egy olyan kísérletre készültek, aminek középpontjában a női test áll, ő volt az egyedüli nő a laborban.
Az interjúból kiderült az is, hogy Ida – és vele együtt párja, Jupp – merő szívességből mondtak igent a nem mindennapi kísérletre, azután, hogy Idát felhívta egy bizonyos Menko Victor „Pek” von Andel. „Mikor megtudtam, hogy Pek van a vonal másik végén, már gyanakodtam, hogy vajon most mit akar majd. A legjobb barátom párja volt, és az én ízlésemnek túlságosan is excentrikus. Ettől függetlenül végighallgattam a mondókáját: először hallani sem akartam a dologról, de Pek, aki végzett kutató volt, biztosított róla, hogy a felvételekből nem lesz pornó, így végül beadtam a derekam.”
500 éves anatómiai tévhitet adtak át a múltnak
Amikor Pek azt mondta Idának, hogy a kísérlet igenis történelmi jelentőségű, hiszen korábban még soha senki nem csinált ilyet – mármint, hogy MRI-vel vizsgálja egy nő testét szex közben – egyáltalán nem hazudott. Egész addig tényleg nem volt ilyen vizsgálat, ám ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy korábban soha senki ne vetette volna már papírra, anatómiailag hogyan is néz ki egy közösülés. Hogy csak egy példát mondjunk: Leonardo da Vinci 1492 és 1494 többek között egy olyan rajzot is készített, amin egy aktus szerepel – ahogy azt a művész elképzelte.
Ida, Jupp, Pek és rajtuk kívül még két laboros ezt a közel fél évezredes vázlatot adta át a múltnak 1991-ben. A speciális MRI-vizsgálat keretében, ami a röntgenhez hasonlóan lehetővé tette, hogy a szakemberek bepillantsanak az emberi test működésébe, többek között rájöttek, hogy:
- a pénisz közösülés közben, 120 fokban, bumeráng alakban meghajolt (Leonardo ilyesmit sosem rajzolt)
- a szex különös hatással van a női húgyhólyagra, ami megmagyarázhatatlan módon minden alkalommal megtelik az aktus végére (Erre egyébként a szakemberek a mai napig nem találják a magyarázatot).
Fotó: Willibrord Weijmar Schultz, Pek van Andel, Ida Sabelis, Eduard Mooyaart/ bmj.com
„Wow, tökéletesen passzolunk”
Ida a Vice-nak őszintén és meglepően részletesen mesélt az MRI-ben töltött közel háromnegyed órájukról. Elmondta, noha az eredeti terv szerint misszionárius pózban végezték volna a vizsgálatot, az utolsó utáni pillanatban mégis megvétózta ezt, mondván „ebben a testhelyzetben sosem szokott hangulatba jönni”, arról már nem is beszélve, hogy ilyen hosszú ideig nem bírta volna el Jupp testsúlyát. Mint mondta, „túl nehéz lett volna nekem”.
Az antropológus úgy emlékszik, miután a kísérlet elkezdődött, Pek és a másik két laboros átment a vezérlőbe, és miközben egy vastag üvegfalon keresztül figyelték az eseményeket, rendszeres időközönként utasításokat adtak a párnak. „Valahányszor hozzánk szóltak, elnevettük magunkat Jupp-pal. Már csak azért is, mert az utasítások az esetek többségében arról szóltak, hogy a pózt – a tökéletes felvételek kedvéért – egy ideig ki kell majd tartanunk.”
A rendhagyó MRI-vizsgálat végül közel 45 percig tartott. Miután a „művelet” befejeződött, Ida és Jupp felöltöztek, majd az irányítóba siettek, hogy megnézzék a róluk készült felvételeket. „Az első gondolatom az volt, hogy hű, tökéletesen passzolunk egymáshoz” – emlékszik vissza Ida, majd hozzáteszi, a fotók olyan részletességgel mutatták az emberi testet, hogy azokat látva szóhoz sem jutott.
A professzor elmondta azt is, az MRI-ben töltött 45 perc alatt rengeteget tanult a kapcsolatáról is: szerinte ugyanis egy párnak nagyon szoros kapcsolatban kell lennie ahhoz, hogy ilyen extrém körülmények között is képesek legyenek egymásra hangolódni.
A közvélemény persze kiakadt…
Pek van Andel ezután a kész képeket, valamint a képekhez írt cikkét elküldte a Nature magazinnak: szerette volna, ha a felfedezésük nyomán a tudományos élet komolyabban is foglalkozik ezzel a területtel. Csakhogy a sztorit megszerezték a holland bulvárlapok, és azzal a felütéssel tálalták a nyilvánosságnak, hogy miközben Pek a beteges vágyait élte ki a kórházi MRI-laborban, súlyos beteg emberek várakoztak az eszközre.
Persze, ez nem volt igaz: a csapat bőven munkaidőn kívül használta a labort és annak eszközeit, de ez utólag már senkit sem érdekelt. A hatalmas felháborodás miatt végül még a groningeni kórház is kihátrált a kísérlet mögül: megtiltották, hogy Pek megismételje a vizsgálatát. „Hatalmas csalódás volt – nyilatkozta Pek, majd hozzátette: – Találtunk egy eddig feltérképezetlen területet, és senki nem hagyta, hogy befejezzük a kísérletünket, csak mert azon aggódtak, hogy mutat majd az életrajzukban.”
Szerencsére Pek nem adta fel ilyen könnyen: a következő hónapokban szüntelenül azért lobbizott a groningeni kórháznál, hogy engedélyt kapjon a nőgyógyászat és a radiológia vezetőjétől a folytatáshoz. Végül sikerrel járt: 1991 és 1999 között végül 13 hasonló vizsgálatot sikerült elvégeznie önkéntesek segítségével. Az önkéntesek (nyolc pár és három egyedülálló nő), kivétel nélkül 18 év felettiek voltak, és mind misszionárius pózban feküdtek az MRI-gépbe.
Ida azt mondja, noha a családjában még most is viccelődnek azzal, hogy részt vett ebben a vizsgálatban, a maga részéről nagyon büszke arra, hogy ha csak kis részben is, de hozzájárulhatott a történelmi vizsgálathoz, amiről úgy érzi, az örökségének a szerves része lett. A történeten nevetgélő rokonok és tudományos szereplők azonban aggasztják. Mint mondja, mostanában úgy érzi, a társadalom visszafelé halad az időben. „Szerencsés vagyok, hogy egy olyan korban élhettem, mikor a szex vagy a meztelenség egyáltalán nem volt nagy dolog. Az emberek akkoriban valahogy sokkal nyitottabbak voltak, míg most éppen ellenkezőleg: egyre konzervatívabbak lesznek” – mondta szomorúan.