Sokkal korábban serdülnek ma a lányok, mint a 70-es években

nlc | 2020. Február 10.
A mell mirigyszövetének növekedéséről van szó, nem a menstruációról.

Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt, egy új dán kutatás szerint.

A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói azt találták, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként mintegy három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta.

A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik, egy sor nemzetközi tanulmány szerint azonban a serdülés átlagéletkora csökkenőben van – számolt be róla a The Guardian online kiadása.

A szakértők szerint a lányok serdülése kezdetének legjobb jele a mell mirigyszövetének növekedése, nem az első menstruáció, és nem azért, mert ennek idejét gyakran visszaemlékezés alapján állapítják meg, hanem azért, mert a pubertás más változásaihoz képest később jelentkezik.

Az első menstruáció időpontja a 20. század elején tolódott korábbra, több kutatás szerint azóta nem változott sokat.

A JAMA Pediatrics című gyermekgyógyászati lap friss számában közölt tanulmányukban Alexander Busch és kollégái 38 kutatást elemeztek, melyek 2019 közepe előtt születtek, és a mellszövet növekedésének indulásáról tartalmaztak adatokat. Megállapították, hogy 1977 és 2013 között évtizedenként három hónappal tolódott korábbra a lányok pubertásának kezdete.

Megállapították, hogy a mellnövekedés kezdete nemcsak évtizedenként, de világrészenként is eltért:

Ugyan az egyre koraibb serdülés okait nem elemezték, úgy vélik, a magasabb testtömegindex összefügg a mellszövet növekedésének korábbi kezdetével. Arra is felhívták a figyelmet, hogy sok tanulmány szerint a környezetben előforduló vegyi anyagok is befolyásolhatják a hormonok irányította a folyamatot.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Exit mobile version