„Öt évbe telt, mire kinyomoztam, gyerekkorom amalgámtömései okoztak minden galibát”

„Nyolc éve annak, hogy bár semmi komoly oka nem volt, megromlott az egészségi állapotom, mentálisan teljesen összeomlottam:

– meséli a mérnök végzettségű édesapa, Attila (44). – Orvostól orvosig jártam, minden létező vizsgálatnak alávetettem magam, pszichiáterhez jártam, antidepresszánst szedtem, mégis egyre nyomorultabbul éreztem magam. Életem legmélyebb pontjára akkor jutottam, amikor megfordult a fejemben, hogy jó lenne nem élni, de a tudat, hogy a gyermekeimnek szükségük van rám, erőt adott, és haladtam tovább. Egy-két évig ebben az elviselhetetlen állapotomban vegetáltam, a felderítésére szánt pénzösszeg a millióhoz közelített, amikor annyira elkeseredtem, hogy elhatároztam, ha senki más nem tud rajtam segíteni, magam veszem kezembe a »nyomozást«. Dr. Google-nak köszönhetően persze rengeteg zsákutcába bevittem magam, de kitartó voltam, és az álmatlan éjszakákat arra használtam, hogy mérnökként újra összerakjam az egészségem. A tünetek mentén kezdtem el kutatni, és ahogy egyre nagyobb tudásanyagra tettem szert, úgy állt össze egyre jobban a kép. Öt év kitartó munkája után sodorta az utamba az élet a lehetséges választ. Gyerekkorom amalgámtömései okozták a galibát. Ma már sokan látják a higany és a betegségek közötti összefüggést, és jó tanácsokkal látják el az embereket, sokszor mégis felelőtlenül teszik ezt. Én megjártam, volt, hogy az állapotom nemhogy javult volna, de a félrevezető tanácsok miatt mélyebbre csúsztam.

Amalgám háború

Az amalgámtömés a higanytartalma miatt már akkor komoly vitákat eredményezett, amikor 1818-ban a párizsi orvos, Louis Nicolas Regnart felfedezte azt. A találmányt az 1830-as években Amerikában is „bemutatták”, de a higanytartalomra hivatkozva a Fogorvosok Amerikai Társasága arra kérte tagjait, hogy munkájuk során mellőzzék az amalgámtömést. Ekkor robbant ki az úgynevezett „első amalgámháború”, amit az amalgám mellett érvelők nyertek meg. 1859-ben megalapították a Nemzeti Fogorvos Szövetséget, és hozzájárultak az amalgámtömés széles körű elterjedéséhez. A „második amalgámháború” Alfred E. Stock német vegyész nevéhez fűződik, aki az 1920-as években számtalan publikációt írt a higany különféle aspektusairól és a higanymérgezésről. Miután felismerte a higany szerves származékainak toxicitását, és miután maga is higanymérgezéstől szenvedett, az amalgám hangos ellenzője lett, ám a témát a második világháború lesöpörte az asztalról. A „harmadik amalgámháborút” 1981-ben Mats Hanson neurobiológus keltette életre Svédországban, ő a fogorvosi amalgámot az évtized legnagyobb mérgezéses katasztrófájának tartotta, de változást ő sem ért el.

Az első „háború” óta sok évtized telt el, a téma pedig továbbra is megosztó.

„Az orvosi és fogorvosi világban az amalgámmal kapcsolatban nincs egybehangzó vélemény” – magyarázza Dr. Malita Johanna fogorvos, és hozzáteszi, az amalgámnak rengeteg olyan tulajdonsága van, ami miatt elterjedhetett, például olcsó, gyorsan behelyezhető, és szemben a kompozitokkal, ellenáll a nedvességnek, a vérnek és a nyálnak. Ennek ellenére a technológia rohamos fejlődése azt mutatja, az amalgám nem biztonságos, az nemcsak a környezetre, de az emberre is veszélyes. Egyáltalán nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még 1991-ben nevesítette, hogy a nem ipari környezetben a fogászati amalgámban található higanyból származik a legtöbb higanygőz.

2016 decemberében három EU-intézmény (az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa) ideiglenes megállapodást kötött, miszerint megtiltja a fogászati amalgám használatát a 15 év alatti gyermekek és a terhes vagy szoptató nők esetében, 2030-tól pedig egyáltalán nem engedélyezi az amalgámtömések alkalmazását. A WHO 2017-ben deklarálta, hogy a higany legkisebb mennyisége is egészségkárosító lehet. Sok állam, mint Svédország, Anglia, Franciaország, Norvégia, Dánia, Svájc, Németország és Japán már korlátozta, vagy épp betiltotta a használatát.

Vázlatpontok a WHO állásfoglalásából

• A higany természetes előfordulási helye a földkéreg, és a természeti erők (pl. vulkáni) vagy az emberi tevékenység eredményeként kerülhet be a környezetünkbe.
• A higanynak több formája ismert: fémes, szervetlen, organikus. Ezek nemcsak a toxikusságuk mértékében térnek el egymástól, de a szervezetre (idegrendszer, immunrendszer, emésztőrendszer, vesék, bőr, szem) gyakorolt hatásuk is más.
• Valamilyen mértékben minden ember ki van téve a higany veszélyeinek, az állásfoglalás a magzatokat különösen veszélyeztetett csoportba sorolja.
• A higany toxikus hatással van a központi és perifériás idegrendszerre, az emésztőrendszerre és az immunrendszerre, a tüdőre és a vesére. Különböző higanyvegyületek remegést, álmatlanságot, memóriavesztést, fejfájást, kognitív és motoros rendellenességeket okozhatnak.
• A fogászati amalgámot szinte minden országban használják. A WHO 2009. évi szakértői konzultációja arra a következtetésre jutott, hogy az amalgám globális, rövid távú betiltása problémás lenne a közegészségügy és a fogászati egészségügyi ágazat számára, ám a betegségek megelőzése érdekében a fokozatos lemondást folytatni kell: elérhető és költséghatékony alternatívákat kell biztosítani, lehetővé kell tenni ezek felkutatását, fejlesztését, oktatni kell a fogorvosokat és tájékoztatni az embereket.

Az amalgám töméssel járó kockázatok

„A higany, illetve az amalgámtömés káros mellékhatásai egyénenként eltérnek” – magyarázza Dr. Malita Johanna, és hozzáteszi, a tünetek között szerepel többek között a krónikus fáradtság, pajzsmirigypanaszok, a depresszió, az érzelmi instabilitás, de ahány ember, annyi reakció, azt ugyanis befolyásolja a génkészlet, az étkezési szokások, a stresszfaktor, a lakóhely vagy épp a már meglévő betegségek típusa, súlyossága. Azonban nem kell betegségeket felsorolni ahhoz, hogy belássuk, amalgám helyett érdemes más tömőanyagokat választani.

„Amennyiben félretesszük az amalgám toxikus aspektusát és a biológiai szempontokat, az amalgámnak számtalan olyan hátránya van, amivel mindenki egyetért. Az amalgám nem forr össze a foggal, annak szerkezetét nem erősíti, de idővel gyengíti azt. Ezenkívül ez a fajta tömés korrodálódhat, összehúzódhat és kitágulhat, minek következtében fémionok,  higanygőz és esetleg apró, szabad szemmel nem látható darabok jutnak be a szervezetbe, a szövetekbe, ahonnan továbbjuthat a májba, az agyba, a vesébe, a tüdőbe és az emésztőrendszerbe. A tömésben és foganyagban létrejövő mikrohézagok, a dentin elszíneződése megnehezíti a szuvasodás felismerését, de a kioldódott fémionok okozta íny- és szöveti megbetegedések lehetőségei mind-mind az amalgám ellen szólnak.

Emiatt különösen fontos, hogy az amalgámtömés eltávolítása biztonságos és precíz úton történjék, hiszen nemcsak az a cél, hogy az amalgám ne kerülhessen be a szervezetbe, de az is, hogy annak szabad szemmel nem látható részei is kikerüljenek a fogakból. A szervezetbe a legtöbb higany a fog betömésekor és a tömés eltávolításakor kerül. Ez az oka annak, hogy terhes illetve szoptató édesanyák töméseit nem távolítják el egészen addig, amíg szoptatnak, a higany koncentrációja ugyanis a magzatnál akár harminc százalékkal is megugorhat” – magyarázza a szakember.

Egy 2011-es norvég kutatás három éven keresztül követte azokat a pácienseket, akiknek az amalgámtöméseit eltávolították. Az eredményeket a Journal of Oral Rehabilitationben tették közzé. Az érintettek arról számoltak be, hogy több lett az energiájuk, eltűnt a fémes íz a szájukból, és lekerült az úgynevezett ködös agy érzése a fejükről, a szervezetük pedig jobban reagált más kezelésekre, mintha valamiféle akadályt gördítettek volna el azok útjából.

A tökéletes eredmény érdekében sokan úgynevezett nehézfém-kivezetésbe és megfelelő diétába kezdenek, hogy a szervezetbe már bekerült nehézfémeket is kimossák a szervezetből.